2024. április 20. - Tivadar

Csintalan: Gyurcsány még most is eltemetheti az MSZP-t

Csintalan Sándorral a szocialista múltról, a gyurcsányista jelenről és az orbánista jövőről beszéltünk.
2009. május 11. hétfő 07:29 - Kőrösi Viktor Dávid
Baloldali politikusként ismerte meg Önt az ország a rendszerváltáskor, ma már a jobboldal támogatójaként tartja számon a közgondolkodás. A gondolkodásmódja is változott?

Szerintem nem. Ahogy reggelente találkozom magammal a tükör előtt elmondhatom, hogy nem nagyon. Ahogy az ember korosodik felhalmozódnak benne a tapasztalatok, kudarcok, sikerek, s az idő múlásával egyre több dolgot lát a világban – természetesen ennyiben változik, s remélem, hogy ez így is marad életem végéig, s nem hülyülök el teljesen.

A baloldaliságával mi a helyzet?

Baloldali identitású vagyok, baloldali eszmei-szellemi kötődésekkel. Nyilván ez sok ponton letisztult, sok ponton változott. Hogy mást ne mondjak, elég nagy trauma az embernek feldolgozni, hogy az, amiben gyermekkorában, kamaszkorában hitt, az egyrészt működésképtelen, másrészt antihumánus. A szindikalizmus, a demokratikus baloldal eszmei kultúrája, a kisemberek iránti alázat maradt, elég hülyén is venné ki magát, ha egy konzervatív, jobbközép figuraként próbálnám magam prezentálni.

Mégis úgy jegyzik, mint a Fidesz egyik támogatóját…

Jó ideje dolgozom azon, hogy legyen egy kormányváltás, mert a politika és az ország érdekében a dramaturgiának is nagy szerepe van. Világosan kell látni, hogy baloldali identitás ide vagy oda, a posztkádári rendszer alacsony hatékonysággal, hogy azt ne mondjam: kártékonyan menedzseli az országot. Ez szerintem baloldaliként is észre lehet venni, józan ésszel. Az a tapasztalatom is megvan, hogy a demokrácia valójában alulról szelektál, nem mindig a legjobbak kerülnek pozícióba. Különösen fontosnak gondolom ezért, hogy legyen egyfajta kormányzati elitváltás.

Milyen volt, amíg nem tért le az MSZP az ön által elfogadhatónak tartott útról?

Életem legboldogabb időszaka volt. Sok út állt a baloldal előtt, emlékeim szerint tényleg voltak baloldali, demokratikus gyökerei a pártnak. Viszont nem én tértem le a baloldal útjáról, hanem a ’94-es győzelem után a posztkádári elit vitte el rossz irányba az MSZP-t.

Az az elit korábban nem volt ott az MSZP körül?

Állati nagy tévedés azt gondolni, hogy igen. A kétezres évek elején különösen, de már az 1994-es győzelem után is egészen meglepő konstellációk és meglepő személyek kerültek elő. Ezek akkor kerültek felszínre, amikor kiderült, hogy a baloldal és az MSZP mégis csak jó üzlet lehet. Amikor rossz üzletnek látszott, akkor nem nagyon sündörögtek ott, akik ma vannak, velük érdekes módon nem találkoztam, amikor 6 százalékon álltunk.

Persze ez nagyon is magyarázható. 1990 és ’93 között leírták a baloldalt, azt mondták, hogy az MSZP nem tud megújulni. Aztán úgy tűnt, hogy sikerült, hosszabb távon pedig úgy fest, hogy ez egészen más lett. A jóléti rendszerváltás végül is egy szavazatszerző ötleten kívül nem volt más.

Volt egy elitváltás, amely hátrányosan érintette az MSZP baloldali jellegét. Ezen kívül még mi változott az elmúlt 15-20 évben?

Szerintem döntően az, hogy az értékvilága teljesen kiüresedett. Ebből adódóan a személyi rekrutációja kifejezetten karrier-orientált lett. Ellepték azok a fiatalemberek, akik bekerültek az államapparátusba, önkormányzatokhoz, minisztériumokba, akár a miniszterelnöki hivatal környékére is. Ők rájöttek, hogy a köztisztviselői, közszolgálati ranglétrát nem kell végigjárni, elég, ha csatlakoznak egy sikeresnek tűnő politikai párthoz, aztán nem főosztályvezetőként megyünk nyugdíjba, hanem harminc éves korban államtitkárok is lehetünk. A félreértés elkerülése végett nem a fiatalságukkal van baj, hanem nincs értékviláguk, csak érdekeik. Ha bármelyik párt annyi időt töltött volna kormányzati hatalomban mint amennyit az MSZP, akkor ezek a fiúk most ott lennének.

Mi a véleménye az MSZP személyi változásairól? Lendvai Ildikó nem a fiatal generáció tagja.

Az MSZP súlyos személyi válságban van. Szerintem az előrehozott választásoktól való ódzkodásuknak is döntően az a lényege, hogy nincs egy új, felmutatható vezető Horn Gyula, Kovács László és Gyurcsány után. Jellemző, hogy egyrészt egymással sem tudnak megállapodni, másrészt pedig hatalomtechnikai aktivisták, bürokraták lepték el a pártot az üzleti szféra és az apparátus oldaláról. Olyan politikus, aki a szocialista pártot markánsan baloldaliként tudja megszemélyesíteni, lényegében se égen se földön nincs.

Nem akarom szegény Göncz Kingát bántani, ez nem emberi megítélés, de az, hogy az uniós lista vezetésével őt tudták megbízni jelzi, hogy elszürkült, elfáradt, megújulásra képtelen politikai vezetőgarnitúrája van az MSZP-nek. Ha korban még nem is öregek éppen, de nem is a kor az érdekes, hanem a teljesítmény.

Vissza tudná nyerni Önt az MSZP, ha az Ön által kívánatosnak tartott személyi változások megtörténnének?


Nem ismerem a pártot annyira, körül kellene nézniük. Abban biztos vagyok, hogy a magyar politikának lesz mindig baloldala – hogy az MSZP lesz-e az, vagy más, azt csak a Jóisten tudja. Annál is inkább, mert a 21. század elején a különböző politikai irányokat újra kell definiálni, s ez a folyamat még nem zárult le. Hogy a nem ismert emberek között milyen tehetséges, kreatív, értékteremtésre alkalmas szellemek vannak, illetve hogy vannak-e ilyenek egyáltalán, azt nem tudom megítélni.

A baloldalnak az ad sanszot, hogy a kapitalizmus alapkonfliktusai nem változnak. Ezen kívül van egy hagyomány, vagy egy politikai, kulturális, eszmei hagyománya, egy demokratikus hagyománya a magyar baloldalnak, tehát nem gondolom, hogy az idők végezetéig ki lesz szolgáltatva annak, hogy alkalmatlan politikai elitje van.

Ha azok az ismeretlenek, akikről most beszélünk, s akik jelenlétét hiányolja döntéshozó pozícióba kerülnének, visszamenne?

Ez olyan végtelenül távoli… Ezzel a kérdéssel most nem foglalkozom, mert semmiféle esélyét nem látom. Ráadásul az embert a saját életútja predesztinálja, nem gondolom, hogy az életemben ez a kérdés felmerülhetne, kizártnak tartom.

Ha jön egy lehetőség, s bármelyik oldal is felkínálna egy olyan pozíciót, amiben lát fantáziát, elvállalná?

Az ember először is tudjon tükörbe nézni, másrészről pedig az MSZP jelenlegi pozíciója alapján nem tudom elképzelni. Ha el tudnám, akkor ott lennék. Amúgy azt megtanultam, hogy az ember olyan kérdésekkel ne foglalkozzon, amivel kapcsolatban semmiféle megkeresést nem kapott. Ha van olyan feladat, s megtisztelnek, akkor nyilvánvalóan hiúságból, tettvágyból, a haza iránti alázatból, a körülményeket megfontolva biztosan elgondolkodik ezen, de szeretném jelezni, hogy semmiféle ilyen ajánlat nem érkezett. Ebből nyilván az következik, hogy az ember, ha aktív, értelmes munkával akarja eltölteni az idejét, s kap egy olyan feladatot, ami neki is kihívás, s mások is látják az alkalmasságát a végrehajtásra, akkor hogy a fenébe ne?

Gyurcsány Ferenc a Táncsics Alapítvány élére került. Ez mekkora befolyást jelent?

Ez könnyen azt jelentheti, hogy az MSZP-nek nevezett intézmény háta mögött-alatt valamiféle alternatív politikai hálózat szerveződhet. Ez lehet a visszatérés egyik ugrópontja, jelen állás szerint fél milliárdos kassza kulcsát kapta meg Gyurcsány, amely kassza lényegében szellemi, politikai, kulturális értelemben hálózatépítésre használandó. Természetesen ebben nagy szabadságfoka van annak, akinek van hozzá affinitása – s Gyurcsány Ferencnek van. Meg lennék lepve, ha ezt nem próbálná meg kihasználni. Amennyire látom, van elszámolnivalója az MSZP-vel.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

sharapova2008
2009. május 17. 18:52
És Baradlay te mi vagy?BÜDÖS GYŰLÖLKÖDŐ FASISZTA!
Baradlay
2009. május 12. 00:54
Inkabb qurcsanyt temetne el az mszmp!Mint sajat
halott!!!!:))))))))A csintalan is egy budos komcsi!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását