2024. április 20. - Tivadar

Fidesz:hajthatatlan kormány

Világossá vált, hogy a kormány nem hajlandó felülemelkedni a pártszempontokon, nem hajlandó csökkenteni az európai szinten is magas adóterheket - jelentette ki a Fidesz szóvivője hétfőn Budapesten; Szijjártó Péter Veres János pénzügyminiszter kormányszóvi
2008. július 14. hétfő 14:37 - Hírextra
A pártszóvivő felidézte a Világgazdaság című napilap hétfői cikkét. Az újság a birtokába került költségvetési köriratra hivatkozva azt írta, jövőre sem mérséklődnek érdemben a munkáltatói járulékok, a közszférában pedig létszámleépítéssel lehet számolni.

Veres János előzőleg hétfőn azt mondta, még nem készültek el a jövő évi költségvetés tervezési köriratai, amelyekben a Pénzügyminisztérium tájékoztatja a többi tárcát arról, milyen keretek között készíthetik el javaslatukat jövő évi kiadásaikra és bevételeikre.

Szijjártó Péter szerint Veres János meglehetősen szánalmas magyarázatot talált ki, amikor feltették neki ezt a kérdést. Az ellenzéki politikus arra is hivatkozott, hogy ha a kormánynak szándékában állna mérsékelni az adóterheket, akkor a pénzügyminiszter "a mai adóblabla" helyett erről is beszélhetett volna.

Mint elhangzott, a Fidesz úgy látja, az ország gondjaira rövid és hosszú távon is az adócsökkentés jelenti az egyik megoldást.

A szóvivő megismételte azt a már több frakciótársa által elmondott kijelentést, amely szerint csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek és a távhő áfáját, illetve a benzin jövedéki adóját. Hozzátette: hosszú távon a gazdaság felpörgetéséhez adókat, elsősorban az élő munkára kivetett terheket kell csökkenteni, és egymillió új munkahelyet létrehozni.

Veres János hétfőn a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, az elmúlt két évben valamennyi adónemben jelentősen egyszerűsödtek a bejelentési és a bevallási szabályok, a kormány célja az egyszerűsítés folytatása.

A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány július első hetében tekintette át az adójogszabályok eddigi egyszerűsítésének eredményeit és megállapította: a számviteli és adózási szabályok megváltozása a vállalkozások több mint 90 százalékát érintette, a cégek adminisztrációs terhei érzékelhetően mérséklődtek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását