2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Egynemű párok házassága

Két év alatt, amióta érvényben van a bejegyzett partnerség intézménye, összesen 566 egynemű pár kötött "házasságot" Csehországban. Ugyanebben az időszakban csupán 12 partneri kapcsolat végződött hivatalos válással, míg öt esetben az egyik fél halála bonto
2008. július 7. hétfő 17:45 - Hírextra
A bejegyzett partnerség intézményének a bevezetése, illetve a téma körüli több éves vita, jelentősen átalakította a homoszexuális párok kapcsolatainak a megítélését a cseh társadalomban - derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra.

Míg közvetlenül a rendszerváltás után, 1990-ben, csupán a lakosság 10 százaléka nyilatkozott kedvezően a melegekről és a leszbikusokról, addig jelenleg az az arány már 75 százalék.

"Számunkra nem a bejegyzett partneri kapcsolatok száma a fontos, hanem az, hogy immár két éve lehetőségünk van hivatalosan rendezni együttélésünket" - nyilatkozta újságíróknak Jirí Hromada, a homoszexuálisokat tömörítő SOHO egyesület elnöke.

Hromada szerint a bejegyzett partnerséget többnyire az egynemű férfiak igénylik, mert az ő együttélésüket a társadalom még ma is kritikusabban szemléli, mint a leszbikus nők esetében. Az egynemű "házasságok" száma szerinte mérsékelt tempóban, de folyamatosan emelkedik.

A két éve hatályba lépett törvény szerint a csehországi egyneműek az anyakönyvi hivatalban kötik meg a bejegyzett partnerséget, amely nagymértékben hasonlít a férfi és a nő hivatalos együttéléséhez, tehát a szokásos házassághoz.

A bejegyzett partnereknek joguk van egymás egészségi állapotának megismerésére, a közös tulajdonra, az öröklésre, de gyermeket nem fogadhatnak örökbe. A partnerek saját gyermekeiket maguk nevelik.

A törvényt a katolikus egyház élesen bírálta és természetellenesnek minősítette. Az egyházak befolyása a cseh társadalomban azonban gyenge. Az ország lakosságának több mint 60 százaléka hivatalosan is ateistának vallja magát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását