2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mi a közös az időgépben és a „vasszűzben”?

Rohan az idő: vasárnap befejeződött a foci Eb, keddre már túljutottunk 2008 első felén, már újra rövidülnek a nappalok, de azért a nyárnak még korán sincs vége. Az Orczy kertben található Rocktó Café Csónakház ezen a héten is igazi csemegékkel várja látog
2008. július 1. kedd 06:59 - Pálfi Rita
Július elején nem kisebb élmények mellett lehet hűsölni az Orczy kert tavának partján, mint az Ezüst-Patak, az Időgép, a Tunyogi Rock Band vagy az Iron Maidnem zenekarok által életre hívott hanghullámok. A Pont FM rock és sport rádió nyári klubjában keddtől csütörtökig minden este 8 órakor kezdődnek a koncertek, sőt július elsején két együttes is kínál kikapcsolódási lehetőséget a hétköznapok sűrűjéből.



Vizes hétkezdet széllel szemben

Kedden a Rocktóba látogat az Ezüst-Patak; a kissé sejtelmes név érdekes bandát takar: népzenei elemekkel ötvözött rockot játszanak. Ha hajlanánk a kategorizálásra, talán az etno műfajhoz sorolhatnánk az izgalmas, népdalokat rockosítva. Ennek függvényében a zenekar összetétele is kicsit eltér a hagyományostól, hiszen nemcsak két énekes van (Gabrieli Richárd és Rémi Tünde személyében), hanem a gitárok, dobok és a billentyűs hangszerek mellett hegedűs is szerepel a csapatban. Februárban volt lemezbemutató koncertjük és már három klipet is készítettek.

Az Ezüst-Patak után egy másfajta utazás vár ránk: beülhetünk az Időgépbe, legalábbis a hangok szintjén, hiszen erről az embereket elég régóta izgató masináról elnevezett együttes folytatja a szórakoztatást a Rocktó Café színpadán. Az ezredfordulón alakult zenekar feldolgozásokkal indult, (2001-es) első koncertjén még P. Mobil és Deep Purple dalokkal illetve ezeket P. Box és Deák Bill számokkal fűszerezve szórakoztatta a nagyérdeműt. Később természetesen áttértek a saját dalok készítésére, 2006-os albumuk a Szemben a széllel címen jelent meg, a közelmúltban pedig a "Szélcsend" címet viselő koronggal hallattak magukról. Míg az előttük zenélő Ezüst-Patak inkább az újításokban keresi útját, addig az Időgéptől hamisítatlan hard rockra számíthatunk kedd este.

„A tegnap itt hagyott”

Akiknek a kedd este után nem sikerült hazatalálni, vagy csak újra felkeresnék a Rocktó Cafét, másnap sem kell zenei élmény szempontjából hiányt szenvedniük. Szerdán ugyanis a tópart a P.Mobil énekeseként híressé vált Tunyogi Péter nevével fémjelzett Tunyogi Rock Band zenéjétől lesz hangos. Az eredeti, még a kilencvenes években alakult formáció azóta számos személyi változáson ment keresztül, sőt egy időre szünetelt is. Sokak örömére nem végleg, Tunyogi Péter 2004-es felépülése után új társakkal folytatta a munkát. Júliusban a zenekar nyári vidéki koncertjei, és Tunyó Mobilmániás fellépései közt szerencsére maradt idő Budapestre, így július másodikán szerdán este a Tunyogi Rock Band zenéje mellett frissülhetünk fel a hét első felének fáradalmai után.

Hangolás a nulladik napra

Bizonyára már mindenki tudja, hogy augusztus 12-én igazi sztárokkal a heavy metal világából indul a Sziget fesztivál: a nulladik napon az Iron Maiden lép színpadra. Aki esetleg nem bírja addig kivárni, hogy élőben hallgassa kedvenc dalait, annak ajánlunk egy „maidnem” tökéletes megoldást: az Iron Maidnem zenekar július harmadikai koncertjét a Pont FM rock és sportadó nyári klubjában. A tribute zenekar már több mint tíz éve játssza a brit heavy metal legendás együttesének dalait, egyre nagyobb népszerűségre szeret téve mind itthon, mind külföldön. Pedig nem kis feladatot tűznek maguk elé nap mint nap a zenekar tagjai: nem könnyű hűen visszaadni az Iron Maiden dalokat. Számtalan fültanú állítása szerint azonban a zenekar tökéletesen megállja a helyét, aki nem hiszi, járjon utána: július 3-án este 8 órától az Orczy-kertben található Rocktó Café Csónakházban!

A tópart nemcsak ezen a héten lesz rockzenétől hangos: a Pont FM rádió klubja egész nyáron jobbnál-jobb koncertekkel kecsegtet, a jövő héten Blues Company, a Cultus (The Cult tribute band) és az Aurora gondoskodnak majd a hangulatról.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását