2024. április 17. - Rudolf

Fiala retteg a pokoltól

A Kelj fel Jancsi! ma reggeli műsora az elmélkedés és kérdések jegyében telt. Fiala János megosztotta gondolatait a koalíciós szakításról. Bár a hallgatók ezt nem úgy reagálták le, ahogy a műsorvezető elképzelte. Vendég is érkezett, Reményi Kálmán, a Nemz
2008. április 4. péntek 14:50 - Malina Adrienn
Fiala János reggeli frappáns gondolatait követően új titulust talált magának. Fiala, a nagy arc. A műsorvezető tisztában van azzal, hogy ha meghal, a pokolban a Kelj fel Jancsi! hallgatói lesznek a műsorvezetők, ő pedig a betelefonáló. Így, ettől a periódustól már előre retteg.

Hiányzik a felelősségérzet a mai politikából, mondták a hallgatók. Az is, de Fiala szerint az érzelem is. A műsorvezető kifejtette gondolatait a koalíciós szakadás kapcsán.

Kóka János, az SZDSZ elnöke 5 nappal ezelőtt bejelentette: miután Gyurcsány Ferenc március 29-i beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a párt ügyvivő testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy nem kívánnak szerepet vállalni a jelenlegi kormányban. A párt miniszterei és államtitkárai április 30-i hatállyal lemondanak posztjukról, addig viszont ellátják kormányzati és parlamenti feladataikat.

Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter, Dióssy Gábor, a tárca államtitkára, Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, valamint Horn Gábor és Magyar Bálint MeH-államtitkár már átadta aláírt lemondási nyilatkozatát Kóka János pártelnöknek. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint Kovács Kálmán államtitkár április 30-ig írja alá lemondását.

Ez nem egy házasság még akkor sem, ha koalíció egyfajta szövetség – kezdte Fiala. Ez az együttműködés több mint 10 éve tart, április 30-án azonban megszűnik. Ehhez képest a Bukarestben tartózkodó miniszterelnökünk butaságokat beszél azzal, hogy még nem bontották fel. Valóban, de a válófélben lévő házaspárok akkor is válófélben maradnak. A koalíció meztelen attól függetlenül, hogy nudista strandon van-e, vagy sem. Ahhoz, hogy a válást rendezzük két ember kell, itt most kell két pártról van szó. Nem könnyű sem érzelmileg, sem pénzügyileg, de a jövő érdekében ezeket meg kell oldani.

Felelősséggel kell lenni egy műsor, egy család, egy párt iránt. Van, aki egy egész országért felelős. Fiala ezeket a problémákat a tízes skáláján tizenegyesre értékelte, mutatva ezzel is az ügy fontosságát. A hallgatókat azonban nem érintették meg ezek a mondatok. Bár szép számmal érkeztek a telefonok, a műsorvezető sorra kinyomta a hívásokat. Mondván: amiről a hallgatók beszéltek volna, nem felel meg a téma fontosságának.

Mikor az egyik telefonáló megfogalmazta a félelmeit Fiala csak annyit kérdezett: hol volt az aggodalom eddig? Sehol. A műsorvezető nem egy rodeós, aki betöri a lovat.

A műsor további részében Reményi Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztés Zrt. elnök-vezérigazgatója volt a vendég. Fiala János kérdései után, a hallgatóké volt a terep.

A tegnapi nap során ünnepélyes külsőségek között Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Mayer Mihály megyéspüspök lerakta az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly között és az M60-as gyorsforgalmi út Bóly-Pécs között épülő szakaszának alapkövét, valamint felavatták a tervezett négy alagút első elkészült ikeralagútját Bátaszék-Leperdpusztán. Az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly és az M60-as sztráda Bóly-Pécs közötti szakaszának megépítése az eddigi legnagyobb magyarországi PPP-projekt. A szerződést január 23-án Londonban a Project Finance Internationál Magazin Az év üzlete díja elismeréssel jutalmazta az Európa-Közel-Kelet-Afrika régióban.

Fiala: Beszélgessünk a finanszírozásról, mit kell tudnunk róla?

Reményi: Sajtótalálgatásokból kapott szárnyra, hogy megváltozott az úttámogatások forrása.

Fiala: Ez kiváltja az állami forrást?

Reményi: Részlegesen igen. Az unió sosem támogat 100 százalékosan. 85 százalékot ő ad, 15 százalék saját tőke. Mindez persze függ az utak gazdasági megtérülésétől is.

Fiala: Jelenleg hány ilyen projekt van?

Reményi: 288, ez mind uniós finanszírozás.

Fiala: És ez mind megvalósul?

Reményi: Úgy tudom, hogy igen. Átadásra még nem kerültek, de több folyamatban van. Többek között az M7-es balatoni szakasza és az M0-ás keleti szektora is ebből készül el.

Fiala után a hallgatók kérdezhettek Reményi Kálmántól a készülő és már meglévő utakról.

Akik későn keltek, vagy bármi másért elmulasztották a reggeli műsort, ma éjjel fél tizenkettőtől egy óráig meghallgathatják a Kelj fel Jancsi szerkesztett változatát a Pont FM 88.1-en.
Forrás: Pont FM 88.1
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását