2024. március 29. - Auguszta

A katolikus egyház társadalmi kérdésekről

Megjelent Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma című kézikönyv magyar kiadása a Szent István Társulat gondozásában; a kötet, amelyet szerdán mutattak be Budapesten, a katolikus egyház társadalmi kérdésekkel kapcsolatos elveit foglalja össze.
2007. december 12. szerda 14:34 - Hírextra

A kötet nem szöveggyűjtemény, hanem egy szervesen megalkotott logikus egész, amelyben a korábbi hiteles egyházi megnyilatkozásoknak az anyaga szerepel - mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a könyvet méltató beszédében.

A bíboros a hívő és "az egyház tanítást távolabbról néző" olvasóknak is ajánlotta a kötetet, amelyben - mint mondta - "nem csupán a kinyilatkoztatásból levezetett igazságokról van szó, hanem a természetes adottságainkból fakadó követelményekről is".

Beran Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a könyv lektora elmondta: a kötet tárgyalja a családi életet, az emberi munkát, a gazdasági életet, a politikai közösség feladatát, a nemzetközi közösséget, a környezetvédelmet és a békére való törekvést.

Beran Ferenc a családi életre vonatkozó fejezetből, - mint mondta - aktualitása miatt, azt emelte ki: "határozottan állítjuk a család elsőségét a társadalomhoz és az államhoz képest. Ez utóbbiak létezésének feltétele ugyanis, legalábbis teremtő funkciója révén a család. (...)"

Elmondta, a kézikönyv elismeri a globalizáció előnyeit, mint például a gazdasági kapcsolatrendszer fejlődését és a jelentős költségcsökkenést, de a közjóért való fáradozás arra indítja, hogy jelezze a veszélyt: a hátrányos helyzetben lévő országok helyzete még rosszabbra fordulhat.

A könyvbemutatón részt vett Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, aki arról beszélt, hogy a közélet és az elkötelezett, hitben megélt élet nem ellentétben áll egymással, hanem a kettő egymásra mutat.
A könyv megjelenése az ellenzéki politikus szerint azért fontos, mert két szélsőséges álláspontot leplez le, utasít el: az egyik ilyen álláspont az - mint mondta -, hogy az egyház társadalmi tanítása nem azonos egyetlen politikai pártnak programjával sem, és nem azonos valamilyen napi politikai aktualitással.

A másik elutasított álláspont az, hogy az egyház társadalmi tanítása nincs összefüggésben a világ valós folyamatival - fűzte hozzá.

Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma című könyv eredetije olasz és angol nyelven jelent meg 2004-ben a vatikáni könyvkiadónál - olvasható a közreadott sajtóanyagban.

A munka elvégzésével - mint írták - még II. János Pál pápa bízta meg az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsát. A könyv az Átfogó és szolidáris humanizmus című bevezető után három részben, tizenkét fejezetben és 583 pontban tárgyalja az egyház és a pápák több mint száz évet felölelő társadalmi tanítását.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását