2024. április 18. - Andrea, Ilma

Kurucinfó: a „cigány- és zsidóbűnözés” honlapja

„Utasítom a miniszter urat, hogy haladéktalanul vizsgálja meg, milyen – korábban nem alkalmazott – alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére ahhoz, hogy megvédje önmagát és polgárait a kuruc.info gyűlöletkeltő gyako
2007. szeptember 26. szerda 19:00 - Horvát

Korábban a kormányfő nyílt levelet írt Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterhez (lásd keretes írásunkat), amelyben arra kérte: az alkotmányos keretek között védje meg a köztársaságot a kuruc.info gyűlöletkeltő, uszító gyakorlatával szemben. Erre a napokban ismét határozottan emlékeztette a minisztert.

De már nem kérte, hanem utasította: „Utasítom a miniszter urat, hogy haladéktalanul vizsgálja meg, milyen – korábban nem alkalmazott – alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére ahhoz, hogy megvédje önmagát és polgárait a kuruc.info gyűlöletkeltő gyakorlatával szemben”.

Különleges védett, privát adatokkal többször is visszaélt már a Kurucinfó. Tavaly októberben, az utcai zavargások ügyében eljáró bírók adatainak közzététele után a rendőrség már indított eljárást a honlap egyik szerkesztője ellen, jogosulatlan adatkezelés gyanújával. Akkor házkutatást is tartottak a szerkesztő lakásán. Ennek ellenére a honlap a mai napig zavartalanul elérhető. Persze nem biztos, hogy a törvénytelen adatkezelés itt a legnagyobb probléma.

A honlap külföldi szerveren működik, ezért készítői szerint nem lehet felelősségre vonni őket. Néhány jogász szerint azonban a magyar állampolgárokra és Magyarországra irányuló tartalmakra érvényesek a hazai jogszabályok.

A kormányfő jelentést vár Takácstól: fel lehet-e lépni a honlap készítői ellen a sajtótörvény alapján, vagy esetleg ez ügyben van lehetőség nemzetközi kooperációra is. A sajtótörvény nem vonatkozik automatikusan a honlapokra, más magyar jogszabályok azonban igen . Például az elektronikus kereskedelemről szóló törvény. Ez utóbbi alapján a honlap egyértelműen Magyarországra irányuló szolgáltatásnak minősül, vagyis kiterjed rá a magyar jog.

A honlap készítői is valószínűleg magyar állampolgárok, vagyis rájuk is vonatkoznak a hazai törvények: teljes körű polgári és büntetőjogi felelősséggel tartoznak az általuk közzétett írásokért.

A szélsőjobboldali honlapok közül néhány hónapja kétségkívül a Kurucinfó a legismertebb. Kinek az érdeke az ellene való fellépés? Azokat a radikális jobboldali politikusokat, újságírókat vajon nem zavarja, hogy szemléznek írásaikból, idézik gondolataikat? Nem zavarja őket a szövegkörnyezet?

Mielőtt véleményt formálnánk, érdemes egy kicsit áttekinteni a portál tartalmát. E cikk írásakor az aktuális vezércikk címe a következő: „Két éve árulták el Erdély autonómiáját Orbánék - felidézzük hazug ígéreteiket„.

Alatta pedig még három kiemelt cikk található: „Talmudi gyűlölet: a szocionisták leszavazták Kaszás Attila díszpolgárságát”; „A kajmán Koltai röhög a gazdanépen - átverés volt az Álmos-nővér”; „Gyurcsány az ügyészségen - most még hazaengedték” .

Jellemző, hogy egy objektív, „szimplán” informatív címet sem találunk. Mindegyik hemzseg a minősítésektől. Az általános és legalapvetőbb sajtóelvárás („A hír szent, a vélemény szabad”) folyamatosan sérül. Itt a vélemény a szent, a hírek pedig rendre ideológiailag manipulálva kerülnek a nagyközönség elé. A kommunista sajtógyakorlatból ismert „vörös farkat” nem csak odaragasztják mindenhez, hanem sokszor maga a cikk egésze egy nagy, vörös farok. Amúgy a szellemi-retorikai rendszer végig teljesen koherens. Mindent a szánkba is rágnak szépen: kiket kell gyűlölnünk, s miért. A miértekre mindig ugyanaz a válasz. Inkább az lehet az érdekes, hogy kiket nem kell gyűlölnünk, sőt kit szabad szeretnünk: ott már elég rövid a lista. Azt hiszem, Budaházy Györgyöt, a Jobbikot és Kurucinfó szerkesztőit szabad szeretni.

Többek között ilyen főrovatok találhatók a Kurucinfón: Antimagyarizmus, Budaházy György, Cigánybűnözés, Elcsatolt részek, Elhallgatott hírek, Forradalom, Rendőrbűnözés, Zsidóbűnözés.

A „Zsidóbűnözés” rovat cikkeinek címei: „Így lopnak meg minket: 90 millió közpénzt játszottak át Verebes fiának”; „Popkorni napi kamukausztozása - tovább krákognak a zsidók”; „Szadista, magyarokat kínzó ávóssal egyezkedik az MSZP és a Fidesz”; „A Pázmány dékáni titkárának tökös véleménye a zsidókérdésről”; „Így gondozd a zsidódat”

Az Elhallgatott Hírek rovatból kiderül, hogy Balczó András, olimpiai bajnok öttusázó szerint Magyarország zsidó hódoltsági terület. "Ez köztudott, olyan evidens, mintha azt mondanám, ma péntek vagy szerda van" - jelentette ki Balczó, nyilván egy csütörtöki napon. Majd hozzátette: hazánkban demokratikus alapon működő fasizmus van. Hát körülbelül ilyen egy kurucos hír, amit elhallgat a magyar „cionista” média.

Más rovatban is találhatunk ízléstelen(ül beszédes) címeket. („Lazítás: nézegessünk auschwitzi hangulatfotókat!”; „Keresztény prostik szórakoztatták a zsidókat a "halál"táborokban”; „Fegyverkezik az ÁVH: (egyelőre) 160 millióból készülnek a magyarok ellen”

Ma ízléstelenség, holnap erőszak. A Meleg Büszkeség Napján rendezett felvonulások kapcsán anno felhívták olvasóik figyelmét, hogy a mellékutcákban „köcsögverésre” nyílik lehetőség. Ezt sokan buzdításként értelmezték, s több brutális cselekményre is sor került.

Mániákus leleplezők: Schmidt Máriát és Csurka Istvánt is elítélik. Utóbbit ügynöknek tartják, aki belülről bomlasztja a nemzeti radikalizmust. A kormány parlamenti ellenzékét is rendszeresen bírálják: egy részüket „zsidóbérencnek” tartják, egy részükkel pedig az a bajuk, hogy nem elég radikálisak.

Világképük egyszerű. Minden rossz mögött a zsidók, cionisták, a kommunisták, a marxisták, a baloldaliak, a liberálisok, a homoszexuálisok, és az ő kiszolgálóik állnak. Ezt a honlapot olvasva egy sajátos világba csöppenünk: Egy kirabolt, szenvedő, rabszolga országot látunk, ahol nincs demokrácia: egy népnyúzó kisebbség uralkodik, kiknek minden törekvése mögött maga a Gonosz áll. Közelebbről persze a zsidók, meg a Világbank. Mindenki összeesküszik mindenkivel a magyarság ellen. Tizenhét éve ugyanaz a nóta. Bár a 30-as években sem jutott nagyon más elődeik eszébe.

"A zsidótartás csak akkor gazdaságos, ha szappan illetve lámpaernyőgyártással szeretnénk foglalkozni a közeljövőben." Ilyen szintű szövegekkel próbálnak „visszavágni” a gyűlölt magyar íróknak. A magyar irodalmat és magyar nyelvet (mely feltételezhetően az anyanyelvük) felfogni már kevésbé voltak képesek. Esterházy Péter és Petri György munkásságát egyenlőnek tartják a magyargyalázással. Nem tudni, pontosan, mi az a magyargyalázás, de az biztosnak tűnik, hogy szerintük azt csak nem magyarok követhetik el. S az első számú „nem magyar”, az nyilván a zsidó. Következésképp a zsidók sem részei a magyar nemzetnek. Bla-bla-bla.

A szerkesztők az impresszumban is próbálnak viccelődni. Például: „PR-manager: Jaross Andor; Logisztika, szállítmányozás: Endre László”. Nem tudom mit szól ahhoz Rákay Fülöp, hogy a honlapon mint „kommunikációs igazgató” szerepel. A valódi szerkesztők rejtőzködnek. Rejtély: ezt hogy tudják összeegyeztetni saját harcos, hősiesen bátor szerepfelfogásukkal.

Idézet Gyurcsány Ferenc Takács Alberthez írt nyílt leveléből:
"A Kurucinfó nevű internetes kiadvány kirekesztő szellemiségéről, gyalázkodó, antiszemita és uszító hangvételéről, a személyiségi jogok, illetve a köztársaság alapértékeinek lábbal tiprásáról vált hírhedté. Márpedig egy köztársaságnak joga van az önvédelemre, hiszen ha vékony is, de pontos határvonalnak kell lennie a között, ha valaki él a szabadságjogaival, vagy visszaél velük. Egy ponton túl a politikai szabadságjogokkal való gyáva és cinikus takarózás sem fedheti el azt a tűrhetetlen ellentmondást, hogy éppen ez, a szabadságjogokkal való visszaélés gátolhat meg másokat abban, hogy gyakorolják a maguk alkotmányos és emberi jogait - például a félelem nélküli élethez vagy az emberi méltósághoz való jogot. Ez pedig a védelem nélkül maradó polgárok és társadalmi csoportok elszigetelődéséhez, kirekesztődéséhez vezethet - olyan tragédiához, amelynek megismétlődését egyetlen civilizált, szabad ország sem engedheti meg magának. Éppen ezért minden hazafias demokratának, különösképpen nekünk, a köztársaság felelős vezetőinek jogi-politikai, de elsősorban is erkölcsi felelősségünk az, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel védjük a köztársaság és az alkotmány alapértékeit, védjük a kirekesztéstől államunk minden polgárát, illetve a gyűlölet-ideológiák fertőzésétől a közéletünket, a mindennapjainkat, a jövőnket.
Mindezért arra utasítom miniszter urat, hogy haladéktalanul vizsgálja meg, milyen - korábban nem alkalmazott - alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére ahhoz, hogy megvédje önmagát és polgárait a Kurucinfó gyűlöletkeltő gyakorlatával szemben.
A vizsgálat terjedjen ki arra, hogy a hatályos magyar büntető jogszabályok, illetve a sajtótörvény rendelkezései megteremtik-e a Kurucinfóval szembeni arányos fellépés jogalapját, illetve kérem, vizsgálja meg, hogy a tartalmait külföldi szerver, vagy szerverek segítségével elérhetővé tevő portál ellen nemzetközi együttműködés, jogsegélyegyezmény vagy más jogi eszköz felhasználásával van-e mód a határozottabb fellépésre! Arra kérem miniszter urat, hogy a Kurucinfóval szembeni jogi fellépés lehetőségeiről készült összesítést a lehető legrövidebb időn belül készítse el és jelentés formájában tárja a kabinet elé. A további lépések megtételéről a jelentés és a javaslatok megismerését, illetve megvitatását követően döntünk."
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

gonosz maci
2007. szeptember 27. 08:29
Ha sikerült megheckelni a NASA honlapját, nem hiszem, hogy ezt nem sikerülne. Ha máshogy nem, be kell állítani pár szervert, amik semmi mást nem csinálnak, mint folyamatosan lekérdezik a lapot. Mint az egyik közösségi oldallal is előfordul rendszeresen, hogy a sok lekérdezés miatt kiakad. Akinek ez a probléma fájni fog, jelentkezik, és már le is lehet csapni az illetőre.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását