Csökken a különbség a jobb- és baloldal között

Még van két hónap az európai parlamenti választásokig, azonban már napvilágot látott az első komolyabb elemzés, hogy ki mit várhat. Ha a jobb- és baloldal közötti különbség csökkenése jó, akkor Kánaán lesz.

A felmérés

Vezető közvélemény-kutató cégek felmérései alapján az állapítható meg, hogy a 2009 nyarán megválasztandó Európai Parlamentben kiegyensúlyozott erőviszonyok lesznek a jobb- és balközép pártok között – írja az Euractiv.com. A várakozások szerint továbbra is a jobboldali Európai Néppárt (EPP) rendelkezik majd a legtöbb képviselővel, viszont az előnye csökkenni fog az európai szocialistákkal (PES) szemben.

A jobboldalnak a londoni London School of Economics elemzője, Simon Hix, valamint a Trinity College professzora, Michael Marsh szerint az Európai Néppárt körülbelül 249 helyet tudhat majd magának, míg a baloldal nagyjából 209-et, azaz számarányában gyenge erősödés várható a legutóbbi választásokhoz képest. Összehasonlításképpen 2004-ben az EPP 288, a PES 217 mandátumot szerzett, azonban csökken a képviselők száma is: 785-ről 732-re.

A vita

Európai parlamenti választás
Választásokat ötévente tartanak, és az EU minden polgára jogosult választani és jelöltetni magát, bárhol lakjék is az EU-ban. Legutóbb 2004-ben voltak választások. A választói névjegyzékbe felvett minden európai polgár rendelkezik szavazati joggal.A Parlament ezáltal az uniós polgárok (azaz több mint 490 millió ember) demokratikus akaratát juttatja kifejezésre, és az ő érdekeiket képviseli a többi EU-intézménnyel folytatott párbeszéd során.A Parlament munkájában jelenleg 27 EU-tagállam 785 képviselője vesz részt.Közel egyharmaduk nő.Mivel Bulgária és Románia a 2004–2009 közötti időszakra megválasztott Parlament hivatali ideje alatt csatlakozott az Unióhoz, a képviselők száma átmenetileg túllépi a jelenleg 732 főben megállapított keretet.

Forrás: www.europa.eu
Az uniós honlap által idézett vélemények persze nagyban eltérnek. Poul Rasmussen, a PES elnöke nem látja ennyire sötétnek saját pártja esélyeit az EP-választáson. „A célunk továbbra is az, hogy a legnagyobb frakció legyünk az Európai Parlamentben, s erre jó esélyünk is van” – mondta. Szerinte a felmérés több pontja megkérdőjelezhető, ugyanis az olasz Partido Democratico a kutatással ellentétben várhatóan nem fog megoszlani a jobb és baloldal között.

Mindezen túl a szlovák Olga Gyárfásová, arra hívta fel a figyelmet, hogy 2004-ben is mellényúltak a közvélemény-kutatások a pártok arányaival.

Az EP-választások tétje két fontosabb síkon ragadható meg, amelyek ugyan a rövidtávú országos parlamenteknél kevésbé képesek látványos cselekvések, viszont egy-egy tagállam sorsát hosszú távon meg tudja határozni.

A jelentőség

Egyik, a presztízs. Az Európai Parlament megválasztása arányos szavazással történik, azaz listára szavazunk, nincsenek egyéni képviselőjelöltek. Mindezen túl a belpolitikai életnek fontos része. Az EP-választás eredménye hiteles felmérésnek tekinthető a pártok belpolitikai erőviszonyait illetően. Ezzel a gazdasági válság okozta politikai trendek is láthatóbbá válnak, kiderül, hogy a gazdasági folyamatokba való állami beavatkozást, társadalmi rendet és nagyobb piaci szolidaritást zászlajukra tűző pártok elfogadottsága mennyiben változott. Ez egyszer s mint világossá teszi azt is, hogy az európai radikális és szélsőjobboldali, valamint radikális és szélsőbaloldali pártok mekkora hasznot tudtak húzni a válság okozta bizonytalanságból.

Másfelől az EP-n keresztül a kisebb tagállamok számára is több lehetőség nyílik arra, hogy prezentálni tudják az őket érintő kérdéseket, problémákat. Erre szükség is van, ugyanis a 2007-’09-es keleti bővítéssel rengeteg olyan problémák vett magához az Európai Unió, amelyet meg kell tudnia oldani.

A problémamegoldás persze sokban függ a pártok hosszú távú stratégiáktól, illetve a listák személyi összetételeitől. Ez utóbbi ugyanakkor nem feltétlenül kecsegtet pozitív változással. Egy részről azért, mert elnézve a magyar pártok listáját az EP a szakmailag felkészült politikusok mellett az elhasznált, kompromittálódott káderek temetéséről lehet nevezetes.