Sokat lopott - elfogták

Lopások miatt kell felelnie egy 30 éves kiskunmajsai férfinak.

Telefonlopásról érkezett bejelentés a Kiskunmajsai Rendőrőrsre 2023. december 4-én. Az értékes zsákmányra a tolvaj egy parkoló autóban tett szert, amit nyitva felejtett a gazdája. Egy héttel később gépkocsifeltörésről kaptak hírt a nyomozók, akkor egy távcsövet és egy navigációs rendszert vitt el az elkövető. A két eset nagyon hasonlított egymásra, ezért a rendőrök úgy sejtették, hogy összefügghetnek. A beszerzett bizonyítékok végül elvezették őket egy 30 éves helybélihez, aki a kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A történet azonban nem ér itt véget, december 16-án éjszaka az egyik telephelyre mászott be egy illetéktelen ember, és elkötött egy elektromos rollert, valamint egy lombfúvót. A kár több százezer forintra rúgott. A nyomozók rövid idő alatt kiderítették, hogy a tettes ugyanaz a férfi. A tolvajnak nem volt több dobása, a rendőrök a lakására vonultak, és elfogták. Az őrsön ismét kihallgatták, majd őrizetbe vették. Átkutatták az otthonát, és megtalálták a kerti gépet, amit visszaadtak a tulajdonosának. A nyomozók vizsgálják, hogy elkövetett-e más bűncselekményt is a tettes.

Forrás: MTI