Ezért lett Ryan Gosling A kaszkadőr főszereplője

A John Wick-széria elindítása után majdhogynem szabad kezet kapott Hollywoodban a film producere és egyik rendezője, John Leitch.

Olyan opuszokkal bizonyított ezután, mint az Atomszőke, a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, illetve a Deadpool 2. és legutóbb A gyilkos járat. Utóbbi kettő azért érdekes, mert az eszeveszett akciók mellett a vígjátéki elemeknek is főszerep jut bennük. Leitch most érkezett pályafutása fontos állomásához: új filmjében, A kaszkadőrben a törés-zúzást-robbantgatást és a humort a románccal is megfejeli, ami eddig nem volt sajátja. Pont ez a hármas keverék volt az, amivel sikerült megnyerni a főszerepre Ryan Goslingot, akit az alkotók kezdettől erre a feladatra képzeltek el.

„Amikor elmondtam neki, mi a tervünk vele, érdekes dolgot válaszolt – mesélte Leitch az Empire magazinnak. – Elmondta, hogy éppen befejezte A szürke embert, ami igazi nonstop akciófilm, szerepelt már romantikus filmben és vígjátékban is, de ez az első alkalom, hogy a három műfajban egyszerre tud elszabadulni, felhasználva a teljes színészi eszköztárát.”

A kaszkadőrben Emily Blunt áll a romantikus szál másik végén, de kapcsolata nem felhőtlen a Gosling által alakított kaszkadőrrel. Főleg, miután kiderül, hogy elrabolták a Blunt karaktere által rendezendő film főszereplőjét (Aaron Taylor-Johnson), és a kaszkadőr most már kénytelen igazi akciókban is helytállni.

Forrás: UIP