Az ENSZ segíthetne Amerikának

Az ENSZ-nek kellene átvennie az Egyesült Államok déli határainál kialakult migránsválság rendezését - vetette fel Ilhan Omar, demokrata párti képviselőnő egy minneapolisi rendezvényen.

 

A migrációról tartott rendezvény ugyan még kedden volt ám az amerikai sajtó a The Minneapolis Star Tribune című lap helyszíni tudósítójától csak csütörtökön szerzett róla tudomást.

Omar, aki 1992-ben szomáliai menekültként érkezett az Egyesült Államokba és a tavaly őszi félidős választásokon a Demokrata Párt színeiben választották meg Minnesota állam képviselőjének, kifejtette: "be kell hoznunk (az Egyesült Államokba) az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát, amelynek van tapasztalata és hozzáértése a tömeges menekültáradat emberséges kezelésében". A képviselőnő arról is beszélt, hogy szerinte az Egyesült Államok a Trump-kormányzat idején "elveszítette a morális alapot" a menekültügyekben. Úgy vélte, hogy az amerikai kormányzat bűnözőkként kezeli a migránsokat, és ezzel megsérti az emberi jogokat is.

Ilhan Omart az amerikai politika egyik legellentmondásosabb személyiségeként tartják számon elemzők, politikusok és a közvélemény egyaránt. Egyike annak a négy képviselőnőnek, akik csak "különítménynek" nevezik magukat, mivel többnyire együttesen lépnek fel bizonyos ügyekben.

Migrációs ügyekben Omar eddig a kormányzat valamennyi döntését bírálta, és a többi között a határőrség intézményének megszüntetését szorgalmazza.

A Republikánus Párt alabamai tagjai a hét végén fogadtak el egy határozatot, amelyben arra szólítják fel a szövetségi kongresszus alabamai törvényhozóit, hogy távolítsák el Ilhan Omárt a képviselőházból. Erre - mint a határozat fogalmaz - az alkotmány is lehetőséget ad abban az esetben, ha a képviselők kétharmada úgy véli, hogy a bírált törvényhozó "nem megfelelően viselkedik". A határozat szövege szerint "Omar képviselő olyan retorikát alkalmaz, amely nyíltan szembemegy az amerikai értékekkel és hazafiassággal".

A megfogalmazás célzás a többi között arra, hogy Omar azzal vádolta meg az Egyesült Államok hadseregét, hogy háborús bűnöket követett el, amikor 2003-ban felszabadította a hazáját, Szomáliát. Korábban a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokról a képviselőnő úgy nyilatkozott, hogy "valakik csináltak valamit", és bírálói felróják neki azt is, hogy nem egyszer antiszemita kijelentéseket tett.
Forrás: MTI