Biztonságos lesz a Sziget

A rendőrség mindent megtesz azért, hogy a Sziget fesztiválra érkezők a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat - mondta Budapest rendőrfőkapitánya csütörtökön a fesztivál területén tartott sajtótájékoztatón.

 

Terdik Tamás dandártábornok kiemelte: a fesztiválon civil ruhás nyomozók is vannak, akik ha kell, megelőzik, megszakítják a bűncselekményeket.

Hozzátette, az egyenruhás rendőrök a polgárőrökkel együtt azt a feladatot kapták, hogy a látogatók mozgását minél hatékonyabban biztosítsák, illetve a közlekedők a Szigeten és környékén, Óbudán minél kevesebb balesetet szenvedjenek.

"Nem a bírságolás a cél" - szögezte le a rendőrfőkapitány, aki arról is szólt, hogy a rendőrök munkájuk során környezetbarát elektromos járműveket használnak.

Elhangzott, a Budapesten tartózkodók nemcsak jól, hanem biztonságosan is érezhetik magukat. A rendőrfőkapitány szerint ebben a rendőrségnek is fontos szerepe van, "más szervekkel együtt sokat dolgozunk azért, hogy a magyar főváros Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa maradhasson". Terdik Tamás nagy sikernek nevezte, hogy Budapest februárban elnyerte az Európa legjobb úti célja címet.

A főkapitány hangsúlyozta: a Szigeten felállított rendőrségi információs ponton szolgáltatni akarnak, a "szigetelők" számára szórakoztató programokat, élményeket biztosítanak.

A sajtótájékoztató végén bemutatták a helyszínen kínált "rendőrfagyit"; a kék színű édesség citromízű.
Forrás: MTI