A brit választás hatása az EP-re

Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint felboríthatja az európai belső viszonyokat a brit európai parlamenti (EP-) választás, mert a 73 brit képviselő a csúcsjelölti és a biztosok kijelölési rendszerébe is beleszólhat.

 

A szakértő kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta, közvélemény-kutatások szerint a csütörtöki brit európai parlamenti választásokon induló pártok támogatottsági listáját az euroszkeptikus Brexit Párt vezeti, a második helyen a Liberális Demokraták állnak, és csak utánuk jön a Munkáspárt és a Konzervatív Párt.

A szavazatok aránya várhatóan megoszlik majd, a konzervatívokat, a szocialistákat és a liberálisokat is erősíti majd brit képviselő - tette hozzá.

Közölte, Theresa May brit kormányfő június elején újra a parlament elé viszi a már háromszor elutasított megállapodást. Ezt a parlament valószínűleg újra le fogja szavazni, ezért a képviselőknek át kell majd venniük a mandátumukat.

A briteknek október 31-éig kell kilépniük az Európai Unióból, ha addig húzódik, valószínű, hogy a képviselők részt vesznek majd a vitákban, de az is lehet, hogy az Európai Parlament kivárja, amíg a britek kilépnek - vélekedett.

Kitért arra is, hogy Nagy-Britanniában az EP-választások megbolygatják a belső pártviszonyokat, ez pedig az általános választásokon is befolyásolhatja a helyeket.
Forrás: MTI