Innen már csak feljebb van Dárdainak?

A címben megfogalmazott kérdés, lehet, hogy kijelentésként is megállná a helyét. De nézzük, hogyan kezdődött, és miként ért véget Dárdai Pál edzői karrierje a Hertha csapatánál.



Dárdai Pál 2015. február 5-én vette át a Hertha BSC irányítását, ekkor még szövetségi kapitány is volt a magyar válogatottnál, de később pont a berlini klub miatt nem vállalta a folytatást a válogatottnál. Dárdait minden a német fővárosi klubhoz kötötte, a játékos múltja, az edzői munkája, a gyerekei és a családja, így nem is lehetett kérdés, hogy élni fog ezzel a lehetőséggel, hogy egy Bundesliga csapatot irányíthat, amely egy komoly szakmai kihívás és nem gyakran fordulnak meg magyar edzők ilyen komoly bajnokságban.

A magyar szakember a 2015-ös kinevezésekor kieső helyen vette át a csapatot, de a bemutatkozás nagyon jól sikerült, idegenben nyertek 2-0-ra a Mainz ellen. A Herthát végül behozta a 15. helyre, ezzel megmenekültek a kieséstől. A következő évben a hetedik lett a klub, majd a hatodik helyre lépett előre, és az Európa Liga csoportkörében is szerepelt.

A folyamatos emelkedés tavaly megszakadt, mert a tizedik helyen végzett a csapat. Dárdai megteremtette a stabilitást a csapat körül egy kiesés ellen küzdő csapatból és egy szervezett, szerethető csapatot hozott létre Berlinben. Az idei szezon is jól indult a klubnak, összejött Dárdai első győzelme a Bayern München ellen.

Tavasszal azonban visszaesett a klub teljesítménye és elkezdődött egy negatív sorozat. A fővárosi együttes öt vereséget szenvedett egymás után, ilyen rossz szériája még nem volt a csapatnak a magyar vezetőedző irányítása alatt, és a klub jelenleg a 11. helyen áll a Bundesligában, de úgy látszik Dárdai alatt nagyobbak lettek az elvárások az előtte még a kiesés elől menekülő csapatnál.

A klub keddi tájékoztatásából kiderült, hogy a jelenlegi idényt Dárdai Pállal a kispadján fejezi be az együttes, de a 2019–2020-as kiírást már másik vezetőedzővel kezdi meg a Hertha. Tehát nyárig még láthatjuk Dárdait a Hertha kispadján és akár fogadhatunk is a csapat meccseire, vagy további Bundesliga küzdelmekre: bet365 belépés.

„Nagyon intenzív és eseménydús évek vannak mögöttem a Hertha vezetőedzőjeként, hálás vagyok a lehetőségért, és büszke arra, amit közösen elértünk ezalatt, de néha szükség van a változásra. Mindig is hangsúlyoztam, hogy a klub érdekeit tartom elsődlegesen a szemem előtt, mert a Hertha örökké az otthonom marad” – nyilatkozta Dárdai a klub honlapján.

„Négy és fél év egyébként nagyon jó és konstruktív közös munkája hosszú idő. Most egyetértettünk abban, hogy az a helyes lépés, ha a Hertha BSC-nek lehetőséget adunk az új impulzusra. Pálnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy a klubunk pozitív irányba haladt és fejlődött, és a Hertha család meghatározó személyisége marad a felnőttcsapat vezetőedzőjeként eltöltött időszaka miatt is" – mondta a sportigazgató Michael Preetz.

Dárdai egyébként 146-szor ült bajnoki mérkőzésen a kispadon. Az edzők örökrangsorában ezzel a harmadik helyre lépett előre. Csak Helmut Kronsbein (1966–1974) és Jürgen Röber (1996–2002) előzi meg.

A 2015-ös kinevezés óta 167 tétmérkőzésen 63 győzelem mellett 40 döntetlen és 64 vereség a mérlege a magyar szakembernek.

Dárdai jövője még kérdéses, vannak ajánlatai, és a Bundesligában letett eredményei alapján nevet szerzett magának a szakmában, így tőle függ, hogy milyen utat választ magának, drukkolunk neki, és azt hiszem innen már csak feljebb van.