Aiden Turner kapta a londoni West End legjobb újoncának járó színházi díjat. A Hobbit-filmek és a Poldark című sorozat révén ismert színész a Liutenant of Inishmore című fekete komédiában nyújtott alakításával érdemelte ki vasárnap a The Stage című színházi hetilap elismerését, amelyről ebben a kategóriában közönségszavazás döntött.

 
Turner egy - még a brit fennhatóság ellen küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) észak-írországi katolikus milícia számára is radikális - terroristát alakított a '90-es években játszódó darabban, amely szeptemberig volt műsoron a brit fővárosban.

E kategóriában olyan színészek is szerepelhettek, akik máshol már letették a névjegyüket, a West Enden azonban először léptek fel.

Az ír színész mellett esélyes volt többek közt a Breaking Bad - Totál szívás című sorozatból és több nagysikerű filmből ismert Bryan Cranston, valamint Kelli O'Hara, a New York-i Broadway csillaga és a Metropolitan Opera rendszeres fellépője is. Cranston a Hálózat című négyszeres Oscar-díjas filmklasszikus színpadi változatának főszereplőjeként, O'Hara az Anna és a király című musicalben játszott főszerepével érdemelte ki a jelölést.

Az 1880-ban alapított brit színházi hetilapé az egyetlen színház elismerés Nagy-Britanniában, amellyel a debütáló teljesítményeket jutalmazzák, szerte a szigetországban.

A díjat, amelyet tavaly adtak át először, kilenc kategóriában osztották ki. Díjazták a legjobb színészeket és színésznőket a szöveges és a zenés darabokban, a legjobb rendezőt, a legjobb dizájnert, a legjobb írót, a legjobb zeneszerzőt, valamint kilencedikként a legjobb újoncot a West Enden.
Forrás: MTI