Hihetetlen: Varga újra ömleng, hogy milyen jó

A foglalkoztatási helyzet javítása érdekében a kormány számos intézkedést hozott az elmúlt hét évben, kezdve a munkahelyvédelmi akciótól a bérek emelésén és a hat éves bérmegállapodás megkötésén keresztül az álláskeresőket és közfoglalkoztatottakat érintő programokig - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.

 
A tárca szervezésében az európai uniós foglalkoztatási programok témakörben megrendezett konferencián Varga Mihály kiemelte, a munkaerőpiacot érintő európai uniós programok is támogatták a kormány céljainak elérését.

Az erőfeszítések eredményeképpen mára már hétszázötvenezerrel többen dolgoznak Magyarországon 2010-hez képest, közülük 570 ezren a magánszektorban helyezkedtek el; az elmúlt 27 évben most van a legtöbb embernek munkahelye az országban - idézte fel a miniszter.
Forrás: MTI