Trump örülhet: a románok is vesznek tőle fegyvert

Elfogadta a román parlament kedden az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer beszerzéséről szóló törvényt.

 
A képviselőház azt követően szavazott, hogy egy nappal korábban a szenátus is áldását adta a november elején a bukaresti kormány által beterjesztett jogszabályra. A törvény hét Patriot típusú rakétavédelmi üteg beszerzéséről rendelkezik, és felhatalmazza a román védelmi minisztériumot, hogy már 2017-ben megkösse az első üteg megvásárlásáról szóló szerződést az Egyesült Államok kormányával, áfa nélkül 765 millió dollár értékben.

A jogszabályt gyorsított eljárásban tárgyalta a törvényhozói testület. A keddi szavazáson 279-en támogatták egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett.

Az eredeti tervek szerint a parlamentnek már a múlt héten kellett volna voksolnia a jogszabályról, de nem gyűlt össze elég törvényhozó, ezért a parlament döntésképtelen volt.

A román média szerint a késlekedést az Egyesült Államok szóvá tette a román hatóságoknál. Teodor Melescanu román külügyminiszter hétfőn újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy a múlt szerdán ázsiai körútjáról hazafele tartó, és Bukarestben egy éjszakára megszálló Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a vele folytatott megbeszélésen rákérdezett, miért volt döntésképtelen a parlament. Melescanu elmondta: arról biztosította Tillersont, hogy Románia álláspontja nem változott, és támogatja az amerikai rakétavédelmi rendszer beszerzését.

Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden a képviselőházi szavazás után a történteket úgy jellemezte: "vihar egy pohár vízben". Dragnea szerint csak a média túlozta el az ügyet, és kiemelte, hogy a parlament szinte egyhangúlag fogadta el a törvényt.

Románia már az idei évtől vállalta, hogy a GDP 2 százalékát, több mint hárommilliárd eurót fordít védelmi kiadásokra. Bukarest összesen 3,9 milliárd dollárt fizet az Egyesült Államoknak a hét Patriot rakétaütegért. A vételár a szükséges szállítóeszközöket, lövegeket, karbantartási felszereléseket, valamint a kezelőszemélyzet kiképzésének költségét is fedezi.
Forrás: MTI