Nyomják a Czeglédy-ügyet

Jogsegélykérelemmel fordult az osztrák hatóságokhoz az állami költségvetésnek több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult Czeglédy-ügyben a Csongrád Megyei Főügyészség - tájékoztatta Szanka Ferenc szóvivő szerdán az MTI-t.

 
A közlemény szerint a bűncselekményből származó vagyon elkobzása érdekében június 27-én Ausztriában, egy a magyar határhoz közeli kisvárosban lévő bankfiókban lefoglaltak csaknem egy kilogrammnyi aranyrudat egy Czeglédy Csaba nevére nyitott széfben.

A jogsegélykérelem keretében további kérdések megválaszolását kérte az osztrák hatóságoktól a főügyészség. Tisztázni kell, hogy Czeglédy Csabának van-e Ausztriában bármely pénzintézetnél számlája. Az ügyészség annak érdekében, hogy az adatokat soron kívül megkapja az osztrák központi bankszámla-nyilvántartásból, az osztrák hatóságok mellett megkereste az Eurojustot - az Európai Unió nemzetközi igazságszolgáltatási együttműködést koordináló ügynökségét - is.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága a fokozott ügyészi felügyelet mellett folyó nyomozás során a bűncselekményből származó vagyon elkobzásának biztosítására bankszámlákat, más személyek tulajdonában álló és céges ingatlanokat vett zár alá, kötvényeket és aranyrudakat foglalt le - áll a közleményben.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a férfi által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré szerveződő, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céghálózat 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint összegű vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.
Forrás: MTI