Szijjártó Londonban: létrehoztuk a Brit-Magyar Üzleti Tanácsot

A magyar gazdaság növekedési pályáját is alapvetően befolyásolja, hogy milyen konkrét megállapodás jön majd létre a brit kormány és az Európai Unió között Nagy-Britannia kilépéséről - mondta szerdán Londonban Szijjártó Péter.

 

A külgazdasági és külügyminiszter találkozott Philip Hammond brit pénzügyminiszterrel, Boris Johnson külügyminiszterrel és David Davisszel, a kilépési folyamat irányítására létrehozott minisztérium vezetőjével.

Tárgyalásairól magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: Magyarországnak húsbavágó érdeke, hogy London és az EU között olyan kilépési megállapodás jöjjön létre, amely garantálja, hogy az unió és Nagy-Britannia kereskedelmi, befektetési és gazdasági kapcsolatai akadálytalanok és szabadok lesznek.



Világosan kell látni, hogy bármilyen akadály vagy nehezítő körülmény megjelenése az EU-brit kapcsolatokban a magyar gazdaságnak is rendkívül komoly károkat okozhat - tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: 771 brit vállalat működik Magyarországon, ezek csaknem 49 ezer magyar munkavállalót alkalmaznak. E vállalatok folyamatosan újrabefektetnek Magyarországon, és a cél e folyamat fenntartása és gyorsítása - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Létrejön a brit-magyar üzleti tanács

A miniszter bejelentette: Magyarország tíz brit nagyvállalattal létrehozza a Brit-Magyar Üzleti Tanácsot. Ennek alapítói között olyan brit cégek szerepelnek, amelyek már most is komoly befektetésekkel vannak jelen Magyarországon és sok embernek adnak munkát, köztük a Tesco, a British Telecom, a BP, a GlaxoSmithKline és a Provident.

Az üzleti tanács létrejötte garancia Magyarországnak arra, hogy Nagy-Britannia kilépése az EU-ból nem jelenti akadályát a további brit befektetéseknek - tette hozzá Szijjártó Péter, aki szerda délután a londoni magyar nagykövetségen alá is írta a tanács megalapításáról szóló memorandumot több részvevő brit nagyvállalat vezetőinek jelenlétében.

Szijjártó Péter szerint tévút, hogy egyes európai intézmények abban gondolkodnak, hogy Nagy-Britanniának és az EU-nak a Svájccal vagy Norvégiával megkötött egyezményekhez hasonló megállapodásra kellene törekednie. A magyar álláspont szerint teljesen egyedi, vadonatúj, az eddigiekre semmilyen módon nem épülő megállapodásra van szükség, mivel Nagy-Britannia fontossága gazdasági, befektetési és kereskedelmi együttműködési szempontból nem mérhető egyetlen más olyan országéhoz sem, amely szoros kapcsolatokat ápol az EU-val.

Büntetik Londont?

Magyarország kifejezetten ellenzi azt a magatartást, amely egyes európai uniós intézmények részéről tapasztalható, és amelynek célja egyfajta "politikai büntetés" kilátásba helyezése Londonnal szemben a kilépési döntés miatt. "Itt a sértődöttségnek nincs helye, Európának és benne Magyarországnak az az érdeke, hogy a lehető legszorosabb, legszabadabb gazdasági együttműködés maradjon fenn" Nagy-Britannia és az EU között - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Hangsúlyozta: támogatást kért brit miniszterkollégáitól a Nagy-Britanniában dolgozó magyar munkavállalók érdekeinek és jogainak védelméhez. "Jó hír, hogy alapvető elutasítással nem találkoztam, ugyanakkor az is világos, hogy a személyek szabad mozgása az egyik legfontosabb motivációja volt a britek döntésének (az EU-tagságról júniusban tartott) referendumon" - mondta Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta, hogy a migráció kérdésében több ponton alapvető egyetértés van a brit és a magyar kormány között, ezek közé tartozik a külső határok megvédése, és az, hogy a migrációt kiváltó okokat kell kezelni. Ha nem sikerül a migráció forrásának számító, illetve a tranzitországokkal megállapodásra jutni, akkor nem kezelhető a bevándorlási hullám - tette hozzá.
Forrás: MTI