LMP: újra államosítják az oktatást

Az oktatás államosításának kiteljesítését látja az Országgyűlés által hétfőn elfogadott oktatási tárgyú törvénymódosításban Ikotity István, az LMP képviselője.

    Az ellenzéki politikus keddi sajtótájékoztatóján úgy látta, a változtatás után a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) változatlan fogmában él tovább. Újra megvalósítja a szocialista iskolafenntartási rendszert, amelyben a közösségek és az önkormányzatok feje felett születnek a döntések, és amelyben a legfontosabb elemre nem jut figyelem: az emberre és az oktatásra - értékelt.
    
A képviselő szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői megtévesztették a közvéleményt; Rétvári Bence parlamenti államtitkár akkor, amikor bejelentette a Klik megszűnését, Palkovics László oktatási államtitkár akkor, amikor azt ígérte, hogy nem marad az államosítás, de a miniszter, Balog Zoltán is, amikor kijelentette, "a túltolt biciklit" vissza kell húzni.
   
 Ikotity István ezzel szemben úgy látja: a biciklit tovább tolták a rossz irányba azzal, hogy az iskolák fenntartója és a működtetője egyaránt az állam lesz.
    
Hangsúlyozta: a döntéseket ott kell meghozni, ahol azokhoz megvan a kompetencia, vagyis ha az önkormányzatok igényt tartanak iskoláik fenntartására és működtetésére, meg kell adni számukra a lehetőséget erre.

Forrás: MTI