Így legyél kicsattanóan egészséges

A rendszeres testmozgás népszerűsítése, valamint az egészséges és tudatos táplálkozási szokások kialakítása a legfontosabb eszközök a magyar diákok testi és lelki egészségének javítására.

    A Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) eredményeiről beszámoló csütörtöki sajtóbeszélgetésen Csányi hangsúlyozta: különösen a diákok állóképességének romlása meglepő, emlékeztetve arra, hogy a NETFIT alapján a fiúknak csak 63,6, a lányoknak pedig mindössze 51,7 százaléka esik az egészségzónába.

    Korábban már nyilvánosságra került, hogy a 2014/15-ös tanévben első alkalommal elvégzett NETFIT eredményei alapján a magyar diákok negyede túlsúlyos vagy elhízott, az állóképességi szintjük pedig lehangoló.

    A programvezető a lehangoló eredmények okai között a digitális világ robbanásszerű fejlődése mellett egyrészt azt említette meg, hogy a magyar gyerekek, illetve családok nem elég egészségtudatosak a táplálkozás terén, másfelől a felnőttkorhoz közeledve a diákok közül egyre kevesebben mozognak rendszeresen, miközben a sportolási lehetőségek is beszűkülnek.

     Csányi Tamás ugyanakkor pozitívumként emelte ki, hogy a hazaihoz hasonló külföldi felmérések alapján a magyar diákok összességében még így is átlagosan 3-8 százalékkal fittebbek, mint a portugál vagy az amerikai fiatalok.  

     Az MDSZ szakértője szerint a magyar diákok testi-lelki egészségének javítását illetően nagy szerep jut az iskoláknak és a családoknak abban, hogy megtanítsák a gyerekeket a modern digitális eszközök - számítógépek és okostelefonok - egészséges korlátok közötti használatára.

Hozzáfűzte: a mindennapos testnevelés mellett szükség van arra is, hogy az iskolák és a családok kialakítsák, illetve megerősítsék a tanulók rendszeres és megfelelő intenzitású testmozgás iránti motivációját. Csányi Tamás úgy látja, hogy ezt élményközpontú testnevelésórákkal, a minden gyereknek szóló, rendszeres sportolási lehetőségek megteremtésével, valamint az életünk végéig űzhető sportok - például futás, úszás, kerékpározás, gyaloglás - elterjesztésével lehet elérni.
    
 A programvezető úgy látja, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésének pozitív hatásai középtávon, vagyis körülbelül öt év múlva jelentkezhetnek a magyar fiatalok állóképességi szintjében, s utalt arra, hogy Szlovéniában 2010-ben indítottak el egy hasonló programot, azóta pedig 30 százalékkal kevesebben betegedtek meg az ottani fiatalok közül.

Forrás: MTI