Átalakul a Klik

Átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetése, módosul a közbeszerzések folyamata és várhatóan még ebben a félévben megkapják az intézményvezetők a gazdálkodásukat segítő kártyát - a többi között ezekről az azonnali intézkedésekről állapodtak meg a köznevelési kerekasztal keddi ülésén a résztvevők.

    Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: az azonnali megoldást igénylő területek között határozták meg a jövedelemelmaradások rendezését, a nyugdíjas korúak foglalkoztatását. Megerősítette, hogy a tanfelügyeleti intézményi önértékelési folyamat lerövidül.

    Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta: elégedetten állnak fel a tárgyalóasztaltól, minden téma, amit hallhattak, olvashattak az elmúlt időszakban, előkerült.

    Madarász Péter, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója úgy értékelt: a megbeszélés elérte eredményét.

    Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a megbeszélés legnagyobb érdemének azt nevezte, hogy a "legkényesebb kérdésben sem hangzott el az, hogy nem".

Forrás: MTI