Károlyi Mihály hamarosan "nyaralni" megy

Tulajdonosi hozzájárulást adhat a Fővárosi Közgyűlés hétfőn a budapesti Kossuth Lajos téren álló Károlyi Mihály-szobor ideiglenes elbontásához, raktárba szállításához, majd az érvényes engedélyek birtokában annak Siófokon történő felállításához.

Már elfogadva

Csomós Miklós oktatási és kulturális főpolgármester-helyettes indítványa szerint az alkotás elbontását az Országgyűlés Hivatala kezdeményezte a Kossuth téri rekonstrukció kapcsán.

A siófoki képviselő-testület az idén február 23-án már hozott elvi döntést a szobor befogadásáról, annak elhelyezéséről azonban még dönteniük kell. A tervek szerint a szobor a vasútállomás előtti Millennium parkban állna.

Károlyi, ingyen

Az előterjesztés szerint a Károlyi-emlékművet csak a siófoki döntés után lehet a városba szállítani. Emellett a két érintett önkormányzatnak haszonkölcsön-szerződést is kötnie kell, amely a térítésmentes átadást tartalmazza.

Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész Károlyi Mihályt ábrázoló alkotása 1975-ben, a politikus születésének 100. évfordulója alkalmából készült. A mintegy négy és fél méteres fém ívek alatt szürke gránitlapokon a volt köztársasági elnök körülbelül két és fél méter magas bronzfigurája áll. Az alkotás a fővárosi önkormányzat tulajdona, annak a vagyonnyilvántartás szerinti értéke 22,6 millió forint.
Forrás: MTI/HírExtra