A zsidó állam támadna

Már nem az a kérdés, hogy lesznek-e izraeli légi csapások Irán ellen, hanem az, hogy mikor.

Besegít a nagy barát?

A legfőbb kérdés azonban az, hogy a zsidó állam egyedül támadja-e meg az iráni nukleáris létesítményeket vagy pedig konzultál előzetesen az Egyesült Államokkal - írta keddi számában a Le Figaro című francia napilap.

Az Izrael és Irán közötti feszültség hétfőn csak tovább növekedett, miután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy az izraeli diplomaták ellen Indiában és Grúziában végrehajtott, illetve megkísérelt merényletek mögött Irán áll. Ezt az iráni kormány tagadta. Ugyanakkor Teherán Izraelt vádolja több gyilkossággal, amelyeknek atomtudósok és állami tisztségviselők estek áldozatul az utóbbi két évben. Elemzők szerint az izraeli titkosszolgálat a gyilkosságokkal próbálta késleltetni az iráni nukleáris program előrehaladását.

Lesz, lesz, lesz?


A Le Figaro szerint izraeli illetékesek elismerik, hogy a "késletetési taktika" és az egyre szigorúbb nemzetközi szankciók ellenére Irán egy éven belül képes lesz atombombát előállítani. Az izraeli miniszterelnök és védelmi minisztere, Ehud Barak ezért úgy véli, hogy Izraelnek egy "újabb holokauszt" elkerülése érdekében meg kell támadnia Iránt. Álláspontjukat azonban nem támogatja a teljes kormányzat.

A támadás elindításához a kormányfőnek szüksége volna a 14 tagú biztonsági kabinet többségének a támogatására, ez pedig jelenleg még nincs meg - hangsúlyozta a lap. Ezenkívül Benni Ganc vezérkari főnök támogatása is elengedhetetlen lenne. A Le Figaro szerint köztudott, hogy a hadsereg előző vezetője, Gabi Askenázi nem támogatta, hogy Izrael egyedül indítson támadást Iránt ellen.

Tartva a közvélemény "pánikjától", Netanjahu a lap szerint "teljes csendet" kért a hadsereg és kormánya tagjaitól Iránnal kapcsolatban. A hivatalos hírzárlat azonban még inkább hihetővé teszi a háborús készülődést - írta a Le Figaro.
Forrás: MTI/HírExtra