Az államtitkár intőt kapott

Írásbeli figyelmeztetést adott az igazságügyi miniszter Gál András Leventének, a szaktárca közigazgatási államtitkárának a Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló kormányhatározat miatt.

Navracsics Tibor szerdán újságírói kérdésre válaszolva megerősítette a Magyar Nemzet aznapi számában megjelenteket. A miniszter azt mondta, hogy az államtitkár írásbeli figyelmeztetést kapott, ezzel zárult az ügyben indított fegyelmi eljárás.

Giró-Szász András kormányszóvivő kedden kérdésre válaszolva egyértelműsítette a kormánybiztos hatáskörét, és kiemelte, hogy Fürjes Balázs a fővárosi nagyberuházásokért felel.

Múlt héten a kabinet egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányítására nevezte ki a kormánybiztost, aki - a Magyar Közlönyben megjelent határozat egyik passzusa értelmében - felügyeli a 3 milliárd forint érték feletti állami beruházások előkészítését, megvalósítását is.

Jogászok ugyanakkor a hétvégén úgy nyilatkoztak, hogy kormányzási nehézséget okozhat a kormánybiztos jogköre. Az MTI Hírcentrumnak - részben név nélkül - nyilatkozó alkotmányjogászok szerint így elvonhatják miniszterek és minisztériumok döntési jogának egy részét, ez "bizonyos esetekben kormányzási nehézséget okozhat".
Forrás: MTI