Bevonult a börtönbe Stohl András

Megkezdte tíz hónapos börtönbüntetését Stohl András szerda reggel. A színésznek a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetben kellett jelentkeznie.

A Nagy Ignác utcából a színészt később átszállítják arra a helyre, ahol büntetését tölti majd.

Mint azt a Blikk korábban megírta, Stohl András kapcsolattartónak feleségét, Ancsikát és édesanyját jelöli meg. Ugyanekkor nyilatkoznia kell róla, hogy dohányzó vagy nemdohányzó cellában akar „raboskodni". Mivel a színész erős dohányos, feltehetően a dohányosok közé kéri majd magát.

Ezt követően orvosi vizsgálaton is át kell esnie, hogy a közösségbe elhelyezésre alkalmas-e, nincsenek-e fertőző vagy ragályos betegségei, vagy például tetve. Tetőtől talpig megvizsgálják, majd le kell adnia minden olyan tárgyat a bv-seknek, amelyeket nem tarthat magánál.

Stohl Andrást szeptember elején ítélte jogerősen tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre a Pest Megyei Bíróság ittas vezetés miatt. A színész 2010. május 8-án hajnalban a Budapestről Fót felé vezető úton a kocsijával áttért a szemközti sávba, és ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan.

A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, ezért a rendőrök, még aznap, otthonából előállították. Stohl András vérében később alkoholt, vizeletében tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak. Mint kiderült: nemcsak alkoholt, hanem kokaint is fogyasztotta balesete előtt.

Forrás: Blikk