Bővülhet az Audi gyár

A kormány rövid időn belül jóváhagyhatja a VW-csoporttal kötendő kiegészítő megállapodást, amellyel az Audi új győri gyárának beruházási értéke jóval meghaladja az 1 milliárd eurót - mondta Becsey Zsolt külgazdaságért felelős államtitkár.

A legutóbb jóváhagyott 900 millió euró beruházási értékű új Audi gyár alapkövét csütörtökön tették le Győrött.

A kiegészítő megállapodásban szerepel az is, hogy úgynevezett második szakaszként elindul egy présüzem építése is, oda a német fél minimum 300 fő foglalkoztatását is vállalta - mondta az államtitkár.

Így a korábban jelzett 1.800-nál háromszázzal több, 2.100 munkahelyet teremt a mostani csaknem 6.500-as létszám felett a győri Audi gyárban.

A kiegészítő megállapodásban szereplő beruházás összegéről és támogatásáról az államtitkár nem kívánt konkrétumokat közölni, mivel a megállapodást még sem az Audi tulajdonosa, a VW-csoport igazgató tanácsa, sem a magyar kormány nem hagyta jóvá.

Az Audi új győri gyárában, amelynek alapkövét csütörtökön tették le, 2013-tól évi 125 ezer jármű készülhet. Ez lesz a társaság negyedik olyan gyára, amelyben az autógyártás minden munkafázisát egy helyen végzik.

Becsey Zsolt, aki a magyar kormány tárgyalódelegációját vezette az MTI-nek azt mondta: rendkívül bonyolult tárgyalás, nehéz tárgyalósorozat volt. Úgy vélte, óriási elismerés annak a sok száz köztisztviselőnek, a Natura 2000-es park képviselőitől kezdve, a Fertő-Hangsági Nemzeti Park, a nemzeti beruházásösztönzési ügynökség munkatársain keresztül a minisztériumi szakaparátusig bezárólag, akik részt vettek a megvalósítás előkészítésében, hogy ez a beruházás elindulhat.

"A köztisztviselői és közszolgálati kar óriásit nyújtott ezalatt a 14 hónap alatt" - jelentette ki.

A kormányfő és a cégvezető tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a járműgyártó cég 900 millió eurós fejlesztést hajt végre a nyugat-magyarországi telephelyen. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter három hónappal később közölte, hogy az Európai Unió kiemelt közérdekre hivatkozva jóváhagyta a beruházásban érintett Natura 2000 területek átminősítését, zöld utat adva ezzel a fejlesztésnek. Az Audi-fejlesztés 11,2 milliárd forintos állami támogatást kap.

Forrás: MTI