Négy napja maradt a diákoknak, hogy elkezdjék az eladósodást

Már csak négy napjuk maradt az igénylésre azoknak a hallgatóknak, akik még a tavaszi szemeszterben szeretnének diákhitelt felvenni.

A Diákhitel Központ MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatása szerint aki lekési az igénylési határidőt, az már csak a jövő tanévben kérheti ezt a hitelbírálat nélkül elérhető speciális kölcsönt. Ahhoz, hogy a felsőoktatásban tanulók hozzájuthassanak diákhitelükhöz, május 16-ig kell leadni az igényléseket a kijelölt postahivatalokban vagy a Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban. (Az igénylési helyek listája megtalálható a www.diakhitel.hu honlapon.)

Akik korábban már kaptak diákhitelt, azoknak nem kell újra igényelniük, viszont a folyósítás feltétele az aktív hallgatói jogviszony - olvasható a közleményben.

A felvehető hitelösszegek az idei tanév második szemeszterében sem változtak, továbbra is havonta 15, 21, 25, 30, 40 és 50 ezer forint igényelhető. Az államilag támogatott képzésben tanulók szemeszterenként maximum 200 ezer forintot vehetnek fel, míg a költségtérítéses képzésben résztvevő diákok legfeljebb 250 ezer forinthoz juthatnak hozzá. A diákhitelt továbbra is alanyi jogon vehetik igénybe a 40 év alatti egyetemi, főiskolai hallgatók. A lehetőséggel 2001 óta összesen már több mint 307 ezer diák

Forrás: MTI