Colin Firthnek nem tetszett

Bírálta A király beszéde című film Egyesült Államokban bemutatott "cenzúrázott" változatát a főszerepet játszó, friss Oscar-díjas Colin Firth.

A Guardian című brit napilap szerint a brit színész nem értett egyet az amerikai forgalmazóval, amely úgy döntött, száműzi a káromkodásokat a György király és beszédterapeutája kapcsolatát bemutató filmből, hogy így a fiatalabb közönség is beülhessen rá a mozikba.

A káromkodásnak "értelme van" - mondta az alkotásról Firth. "Nem mintha kedvemre való lenne ez a fajta beszéd, de a filmbéli környezetben nem is lehetne ennél helyénvalóbb. Nem nyomasztó, nem sértő" - tette hozzá a színész.

Hozzá hasonlóan elégedetlenségének adott hangot Tom Hooper, a film - szintén Oscar-díjat nyert - rendezője. Ugyanakkor elismerte, szükség volt erre a lépésre, hogy több korosztály is láthassa a filmet.

Az Egyesült Államokban A király beszéde "R" besorolást kapott, ez azt jelenti, hogy 17 év alattiak csak nagykorú kíséretében tekinthetik meg a művet. A forgalmazó ezek után döntött úgy, hogy a káromkodásokat mellőző változatban mutatja be a filmet.

Forrás: MTI