Ma véget ér a vita

Az Országgyűlés ma lezárja az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat tárgyalását, és vitát kezd a közigazgatási alapvizsga visszaállításáról.

A képviselők a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosításának általános vitájával kezdik a munkát. A kormány javaslata a pályán maradás feltételéül szabott közigazgatási alapvizsga visszaállítását kezdeményezi, valamint azt is kimondaná, hogy negyvenről húsz munkanapra csökken a miniszterek és az államtitkárok szabadsága. Szintén a kabinet indítványozta az államhatárról szóló törvény módosítását, amely az előterjesztés indoklása szerint jelenleg a határon átnyúló fejlesztéseket akadályozó rendelkezéseket tartalmaz.

Általános vita lesz a Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról szóló javaslatról is. Hende Csaba honvédelmi miniszter indoklásában egyebek mellett azt írta: "abból eredően, hogy a jövőben várhatóan megnő az ország területén hosszabb ideig állomásozó külföldi haderők létszáma", honvédelmi és nemzetbiztonsági érdek, hogy létszámukról és jelenlétük céljáról pontos nyilvántartást vezessenek.

A Ház elé kerül az afganisztáni műveletekben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló beszámoló is.

A képviselők ezután az előzetes napirend szerint tízórás időkeretben folytathatnak részletes vitát a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának az új alaptörvény szabályozási elveiről szóló indítványáról, a tárgyalás azonban ennél rövidebbnek ígérkezik, mivel az MSZP és az LMP távol marad a vitától.

A kereszténydemokrata Salamon László vezetette eseti bizottság előterjesztéséhez - a kormánypárti frakciószövetség siófoki ülésén születetett, az alkotmányozás menetrendjén változtató megállapodás nyomán - módosító javaslatot nyújtott be Lázár János (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP).

A két frakcióvezető az eredeti indítvánnyal ellentétben nem a kormányt, hanem a képviselőcsoportok tagjait és a független képviselőket kérné fel, hogy az új alaptörvényről szóló javaslataikat március 15-ig terjesszék be a parlamentnek. Lehetővé tennék továbbá, hogy e javaslatokat egyszerre tárgyalja a Ház, és kezdeményezik, hogy az alkotmányozás alatt más napirendi pontot ne tárgyaljon az Országgyűlés, de elhangozhassanak a napirenden kívüli felszólalások, az interpellációk, a kérdések és az azonnali kérdések.
Forrás: MTI