Pénzt pumpálnak Tihanyba

Az önkormányzat, amely a Tihanyi Legenda Projekt megvalósítására közel 600 millió forint pályázati forrást nyert, azt szeretné, ha a helyi civil szervezetek és vállalkozók is sikeres résztvevői lennének a fejlesztéseknek.

Mint emlékezetes, Tihany Község Önkormányzata több éves előkészítő munka után indította el a Tihanyi Legenda elnevezésű, turisztikai fejlesztéseket tartalmazó programját. Az idén tavasszal induló beruházás révén nemcsak új turisztikai attrakciókkal gazdagodik Tihany, de megújul a turistákat kiszolgáló infrastruktúra, illetve helyi nevezetességeket tematikusan felfűző turistaútvonalak is létrejönnek. Az összességében 793 millió forintos Tihanyi Legenda Projektet az Európai Unió és a Magyar Állam a Közép-Dunántúli Operatív Programon (KDOP) keresztül közel 600 millió forinttal támogatja.

"Ez a projekt, amelynek fő célkitűzése, hogy a tihanyi turisztikai szezont meghosszabbítsa és a helyi szolgáltatásokat bővítse, illetve magasabb szintre emelje, akkor lehet sikeres, ha a helyi civil szervezetek és a vállalkozások is aktívan részt vesznek benne" – mondta el Dr. Koncz Mária, a projektet felügyelő, tihanyi TDM vezetője. – Éppen ezért hívtuk meg képviselőiket a közelmúltban egy szakmai előadásokat felvonultató és kötetlen beszélgetésre is lehetőséget adó fórumra.

A február 18-i rendezvényre több mint negyvenen fogadták el az önkormányzat meghívását. Tósoki Imre, polgármester köszöntője után Ifjú György, turisztikai szakértő ismertette Tihany még kiaknázható idegenforgalmi lehetőségeit. Domokos János, uniós pályázati szakember pedig a helyi vállalkozások és civil szervezetek kapcsolódási lehetőségeit vázolta a fórumon, amely éjszakába nyúló, kötetlen beszélgetéssel zárult.

"A fórum célja nemcsak az volt, hogy a tihanyi civil szervezeteket és vállalkozásokat aktív részvételre ösztönözzük, hanem az is, hogy az itt élőknek bemutassuk a Tihanyi Legenda Projektet" – folytatta Dr. Koncz Mária. "Komoly változást jelent majd ugyanis, hogy végre kulturált főtere lesz a településnek, megszépül a gyönyörű balatoni panorámát nyújtó Pisky-sétány és környéke, illetve helyreállítjuk a Kálvária lerombolt építményeit. A három turisztikai körutunk pedig felfűzi Tihany látványosságait."

A Tihanyi Legenda Projektről a támogatói döntés tavaly decemberben megszületett, és a projekt január 31-én elindult. A helyiek tájékoztatása mellett jelenleg a kivitelező cég, közbeszerzés útján történő kiválasztása zajlik. A projektgazda reményei szerint, a 75,52%-os támogatási intenzitású projekt munkái még idén tavasszal elindulhatnak Tihanyban.