Hetven százalék alá csökken az államadósság?

Nagyszabású strukturális reformokba kezdett Magyarország, amelyek révén a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság 70 százalék alá csökken a következő években, 2014 végéig pedig 300 ezer új munkahelyet jöhet létre

Írta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Olli Rehnnek, az Európai Bizottság (EB) gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosának. A február 1-jén kelt levél szerint Matolcsy üdvözli, hogy az EB arra a következtetésre jutott a magyar gazdaságpolitika tanulmányozása során, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány az idén 3 százalék alá csökkenhet, és az országgal szemben indított túlzott deficiteljárás kezdete óta akár többletbe is fordulhat az egyenleg.

A miniszter Olli Rehn január 14-én kelt levelére válaszolt, amely ugyancsak megjelent a kormányzati portálon.

A bizottsági tag ebben egyebek között kifejti, hogy államháztartási többlet keletkezhet az idén, ez azonban nem fenntartható intézkedések hatására áll elő, és az államadósság is csak átmenetileg csökkenhet 2011-ben.




Forrás: MTI