West Balkán: már az ügyészségen vannak a papírok

Nyolc ember ellen élt vádemelési javaslattal a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Főosztályának Életvédelmi Osztálya a január 15-én a West Balkán szórakozóhelyen történt tragédiával kapcsolatban - közölte a rendőrség.

Az ügyben keletkezett iratokat a BRFK hétfőn adta át a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészségnek. A szórakozóhelyen hárman meghaltak, a jelentkezések és a felkutatások alapján további 14 ember nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést szenvedett. A bűncselekmény nyomozati szakaszában a nyomozók több házkutatást tartottak, ezek során különböző dokumentumokat, iratokat, szerződéseket foglaltak le - közölte a rendőrség.

"A szakszerű, minden részletre kiterjedő aprólékos felderítés során" a BRFK munkatársai összesen 113 embert hallgattak ki tanúként és 11 igazságügyi szakértőt - többek között igazságügyi építész szakértőt, igazságügyi tűzbiztonsági szakértőt, eseti közegészségügyi szakértőt, igazságügyi orvos szakértőt, igazságügyi írásszakértőt, igazságügyi toxikológus szakértőt, igazságügyi vegyész szakértőt, vagyonbiztonsági eseti szakértőt, igazságügyi informatikus szakértőt - vontak be az eljárásba.

A halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt folytatott eljárás iratanyaga 7.991 oldal, melyből 4.964 oldal a nyomozati anyag, a fennmaradó iratmennyiség pedig a 10 kötetbe rendezett melléklet - olvasható a rendőrség közleményében.


Forrás: MTI