A spanyolok is reguláznák az internetet

A magyar EU-elnökség prioritásairól folytatott megbeszélést Schmitt Pál köztársasági elnök és a spanyol kormányfő csütörtökön Madridban.

A Moncloa-palotában José Luis Rodrígez Zapateróval tartott egyórás találkozón Schmitt Pál a főbb gazdasági kérdések mellett elsősorban a Duna-stratégia jelentősége mellett érvelt, illetve hangsúlyozta Magyarországnak a regionális együttműködés bővítésében való érdekeltségét.

A köztársasági elnök összegzése szerint vendéglátója a médiatörvény kapcsán úgy fogalmazott, hogy "amennyiben rendteremtésről van szó, azt el tudják fogadni; az internetet ők is szívesen reguláznák egy kicsit".

Ő maga a találkozón azt mondta, a vitatott jogszabály okozta "nagy felháborodás mostanra egy kicsit lehűlt, miután mindenkinek módja van a 140 oldalas törvényt elolvasni angolul és más nyelveken is, és várjuk a brüsszeli hivatalos véleményt". "Ha valahol eltértünk a közös szándékoktól, az úgynevezett irányelvektől, akkor készek vagyunk módosítani. De ahogy szokták mondani, és ahogy neki (Zapatero kormányfőnek) én is mondtam: a puding próbája az, ha megeszik" - tette hozzá.

A kétnapos látogatáson tartózkodó államfőt és feleségét, Schmittné Makray Katalint előzőleg ebéden látta vendégül I. János Károly spanyol király és Zsófia királyné a Zarzuela Palotában. Az egykor nagykövetként Madridban szolgáló Schmitt Pált a király régi jó ismerősként megölelte, s az ebéden meglepetésként Fülöp herceg és felesége, Letícia is részt vett.

A bensőséges hangulatban elköltött ebéden - ahol az elnök sajtósa szerint végig spanyolul folyt a beszélgetés - Schmitt kiemelte az első magyar EU-elnökség esti "felvezető" koncertjének jelentőségét. A sajtónak adott nyilatkozata szerint kifejtette: Magyarország fontosnak tartja a kulturális megjelenését is.

"Nemcsak gazdasági ügyek vannak, környezetvédelmi megfontolások és egyéb, hanem a kultúra is szerves része az európai identitásnak, és büszkék vagyunk rá, hogy - Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából - idén mi magyarok is ünnepelhetünk, ahogy lengyel barátaink is tették tavaly Chopinnel" - mondta.
Forrás: MTI