A Jobbik is az Alkotmánybírósághoz fordul
A szocialistákhoz hasonlóan a Jobbik is alkotmánybírósági normakontrollt kér a médiatörvényről. A párt abban bízik: a testület soron kívül elbírálja beadványukat, amelyet már az első januári munkanapon benyújtanának.
Novák Előd alelnök pénteken sajtótájékoztatón a többi között kifogásolta, hogy a korábban minden párt számára képviseletet biztosító Országos Rádió és Televízió Testület helyébe lépő médiatanács kizárólag a Fidesz által jelölt tagokból áll, nagy összegű bírságokat szabhat ki, valamint hatósági eljárásaiban szinte bármilyen adatba betekinthet.
Azzal kapcsolatban, hogy noha hírek szerint Schmitt Pál már korábban aláírta, a törvény azonban péntek délelőttig nem jelent meg a Magyar Közlönyben, Novák Előd elmondta: sajtóértesülések alapján a törvény korrektúrázása húzódott el, ami érthető, hiszen múlt heti elfogadásakor még több zárószavazás előtti módosító javaslatot fűztek hozzá.
Ez - folytatta - ahhoz vezetett, hogy egy nappal a hatályba lépése előtt a jogszabály végleges szövegét még nem lehetett ismerni. (A médiatörvényt végül péntek dél előtt néhány perccel tették közzé a Magyar Közlönyben.)
Novák Előd a Nemzeti Múzeum előtti tájékoztatón kokárdában jelent meg, és arra kérte "a sajtószabadság híveit", hogy januárban ők is minden nap tűzzék ki a kokárdát.
Kitért arra, hogy a Jobbik január ötödikén a rádió épülete előtt demonstrációval fejezi ki együttérzését Bogár Zsolttal és Mong Attilával, a Magyar Rádió reggeli műsorának szerkesztőjével és műsorvezetőjével, akik a december 21-i adásban egy perc csenddel tiltakoztak a médiatörvény elfogadása ellen.
Forrás: MTI