Szomorú szocik

Szanyi Tibor (MSZP) szerint az államfőnek vissza kellett volna küldenie az Országgyűlésnek a magán-nyugdíjpénztárakról szóló törvényt.

A szocialista politikus szerdai sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: mérhetetlenül szomorúak és fel vannak háborodva azon, hogy Schmitt Pál aláírta a jogszabályt.

Kifogásolta, hogy nem születtek meg azok a végrehajtási szabályok, nyomtatványok, eljárási rendek, amelyek segítségével a magánnyugdíjpénztárakban maradni akarók kényelmesen és méltányosan nyilatkozhatnak erről a szándékukról.

Szanyi Tibor úgy látja: a kormány a teszetoszaságával egyre kényelmetlenebb helyzetbe hozza ezeket az embereket és százezreket tart bizonytalanságban. Az elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatójára reagálva azt mondta: amikor sötét felhők gyülekeznek a kormány feje felett, akkor mindig előkapnak valami ügyet.

Hozzátette: Budai Gyula ellenpontozni akarja egyebek mellett azt, hogy még mindig nem állt fel az eszközkezelő, pedig az Orbán-kormány hivatalba lépése óta megnégyszereződött azoknak a családoknak a száma, aki nem tudják fizetni a devizahitelüket.

Pofátlannak tartja a gyanúsítgatásokat és az állandó "sukorózást". Sérelmezte, hogy karácsony közeledtével "tisztes magyar asszonyokat" rángatnak bele ilyen ügyekbe.
Szanyi Tibor leszögezte: az elszámoltatási kormánybiztos az alaptalan vádaskodáson túl semmilyen ügyet nem tudott felmutatni.

Hangsúlyozta, ha a fideszes politikus új üggyel akar foglalkozni, akkor hallgattassa ki Orbán Viktort, és kérdezze meg, hogy miről beszélt Joav Blummal, a sukorói beruházás egyik befektetőjével. Felszólította a kormányt, hogy nyugodjon le és az ünnepek után próbálkozzon korrekt kormányzással, mert amit most csinál, az nem elfogadható.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt: azzal, hogy az ügyészség meggyanúsította Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium (PM) volt szakállamtitkárát, egyértelművé vált, hogy a sukorói ingatlanpanama szálai a Gyurcsány-kormányig érnek.
Forrás: MTI