Az MSZP sajnálkozik

Az MSZP sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormánypárti képviselők kivétel nélkül megszavazták a fideszes Rogán Antal javaslatát, amely az alkotmányban rögzíti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási jogát.

Az MSZP szóvivője hétfő este közölte, úgy tűnik, a Fidesz-KDNP immár nem csak a sajtószabadságban, hanem a saját parlamenti frakciójában sem hisz.

Török Zsolt szerint erre utal, hogy a kormánypártok név szerinti szavazást kértek arról a Rogán Antal féle alkotmánymódosítási javaslatról, amellyel az alaptörvénybe emelné az NMHH elnökének rendeletalkotási jogát.

A szóvivő úgy fogalmazott, hogy pártja sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormánypárti képviselők kivétel nélkül megszavazták ezt a negyedik hatalmi ágat, vagyis "a médiát egy fideszes pártamazon kénye kedvének kitevő, szégyenteljes, antidemokratikus javaslatot".

Rogán Antal javaslata a Fidesz-frakció kérésére név szerinti szavazás során, az MTI összegzése szerint megkapta a szükséges számú voksot.

Az előterjesztés elfogadásához az összes képviselő kétharmadának, azaz legalább 257 képviselőnek az igen szavazatára volt szükség.

Az indítványt a kormány nem támogatta, a Fidesz-frakció ugyanakkor kötelező szavazást rendelt el a képviselőcsoport tagjai számára, és a kereszténydemokraták is igennel voksoltak. A javaslatra csak a Fidesz és a KDNP szavazott igennel.

Forrás: MTI