Éva, a közellenség

Másodikként költözött a villába, de lehet, hogy elsőként fog távozni, ugyanis nem szeretik őt villatársai. A labilis lány nem rejtette véka alá indulatait, amit az őt ért jelölések váltottak ki.

Szerda este eljött az a pillanat, amit a legkevésbé vártak a játékosok, azonban elengedhetetlen kelléke a villalétnek. A játék során először kellett megnevezniük azt a személyt, akivel nem kívánnak tovább együtt lakni. A kiválasztás végeredménye alaposan meglepte a törtető Évát. Olyanok is rátették a jelet, akikről nem gondolta volna. Pedig nyilvánvaló, hogy ő a legtöbb indulatot kiváltó személy…

„Az első három szavazatra számítottam, éreztem azt a negatív vibrációt, ami felém áradt” – mondta Éva, aki pontosan tudta, hogy Gombi, Laci és Leonidasz rá fogja tenni a jelet. Az utolsó két szavazat azonban nagyon megdöbbentette. „Azt hittem, a házaspárocska Alekoszra fog szavazni. Bécikében nagyot csalódtam, nagyon kétszínű ember” – tette hozzá dühösen a lány.

Évának hétfőn kell kihívnia párbajpartnerét. Ő választja ki, hogy kit visz magával a stúdióba, ahol a nézők döntik majd el, melyikük mehet vissza. Barátai úgy vélik, hogy Évának van az egyik gyenge lányt kellene kihívnia, vagy a házaspár valamely tagját.

„Alekoszt utálják bent a csajok, de a nézők nagyon bírják, mert bolond. Ha őt hívná ki, biztosan elvérezne. Valamelyik sótlan, szürke lányt: Anikót, vagy a házaspár hölgytagját, Ginát vagy Zsuzsit kellene magával vinnie a szavazásra. Szerencsére a nézők szeretik, ha valaki megosztó személyiség, hiszen az ilyen villalakók csinálják a balhét. Márpedig Évi elég balhés csaj” – mondta Éva legjobb barátnője.

Forrás: Bors/HirExtra