A szegényekért ég a gyertya

Gyertyát gyújtanak a rászorultakért vasárnap Budapesten a Szent István-bazilika előtt az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű akció keretében.

A Katolikus Karitász egy 1998-ban Franciaországból indult nemzetközi szolidaritási akcióhoz kapcsolódik, amelyet évről évre egyre több helyszínen szerveznek meg. Az akció célja világszerte az, hogy az összetartozás szellemét, az emberi szolidaritás érzését erősítse, és felhívja a figyelmet a társadalom peremére szorultakra - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata.

Az akció keretében a karitász önkéntesei és munkatársai tetszőleges összegű adományért a járókelőknek gyertyákat adnak, amelyek egy-egy rászorulót jelképeznek. A gyertyákért adott adományból származó összeget a karitász minden országban a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordítja.

Az országos akcióban idén a Katolikus Karitász 11 egyházmegyei szervezete vesz részt, így az ország több mint 130 településén gyúlnak ki a szeretet lángját szimbolizáló mécsesek - tudatták.
A közlemény rámutatott: az egy héten keresztül nap mint nap fellobbanó egyre több fény a szegényekre, a megélhetési gondokkal küzdőkre szeretné a figyelmet irányítani.

A vasárnapi budapesti ünnepi alkalmon a megnyitó beszédet Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója mondja. Elhangzik Reményik Sándor: Öröktűz című verse és Andersen: A kis gyufaárus lány című meséje is. A megnyitón az önkéntesek egy gyertyákból kirakott nagy szív formával hívják majd fel az arra járók figyelmét a szegényekkel való sorsközösség vállalásának fontosságára.

Az Európai Unióban a 2011-es év Az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve lesz, amelynek célja, hogy a bekapcsolódó országok megteremtsék az önkéntes tevékenységeknek ösztönző feltételeit, és növelje az önkéntes tevékenységek láthatóságát az EU-ban. A Katolikus Karitász az "Egymillió csillag a szegényekért" rendezvénnyel kapcsolódik be az önkéntesség évébe, amelyet az év során számos akció követ majd.
Forrás: MTI