Moszkva is csak reméli

Moszkva reméli, hogy az amerikai belpolitika nem fogja megakadályozni az új START-szerződés idei ratifikálását - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Szöulban, a G20 csoport csúcstalálkozója utáni sajtóértekezletén.

Egy héttel a NATO-orosz csúcs előtt Lavrov azt is hangsúlyozta, hogy országa - egyenjogú partnerség esetén - együttműködhet az atlanti szövetséggel a rakétavédelem ügyében, aggodalmát fejezte ki ugyanakkor a NATO-nak a határain túlterjeszkedő katonai tevékenysége miatt. A rakéták ügye régóta megosztó tényező Oroszország és a Nyugat viszonyában. Az együttműködés és új START szerződés ratifikálása döntő fontosságú a kapcsolatok javítása szempontjából.

Lavrov a sajtóértekezleten aggodalommal szólt arról, hogy a Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök által áprilisban aláírt atomfegyver-korlátozási szerződés a pártpolitika prédájává válhat az Egyesült Államokban, ahol a november 2-i félidős választásokon a republikánusok nagy győzelmet arattak.

Obama az immár "béna kacsaként" működő szenátus jövő héten kezdődő ülésszakán szeretné elfogadtatni a szerződést, mivel a Republikánus Párt szenátusi előretörése miatt jövőre az új száztagú testületben már nehezebb lenne biztosítani a ratifikáláshoz szükséges kétharmadot, 67 szavazatot.
Forrás: MTI