Felhúzták az autót

Tegnap reggel Sebestyén Balázsék felhúztak egy autót harminc méter magasba a Fradi pályán. Ezzel a nép kezébe tették annak sorsát. Hogy az ország miként dönt, pénteken reggel fog kiderülni.

Az akciót egy berlini rádió már végrehajtotta, ahol óriási médiavisszhang mellett az autó a mélybe zuhant és apró darabokra tört. Az érdeklődés már most óriási, percenként több száz e-mail érkezik a hallgatóktól.

A szavazás eredménye folyamatosan változik, éjszaka a "dobjuk le" volt erősebb, reggelre már a megmentők tábora duzzadt óriásira. (Szavazni a Class FM honlapján és e-mail-ben lehet)

Pénteken reggel kilenckor, személyesen is megnézheti bárki, hogy vajon úgy járunk-e, mint a berliniek: