Magyarországon is múlik, merre halad az EU

Bár a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség programját javarészt a már folyamatban lévő ügyek, a korábbi elnökségről áthúzódó feladatok határozzák meg.

Magyarország is hozzátehet valamennyit az EU teendőihez az elnöksége alatt - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön, a Parlamentben rendezett konferencián.

A civil szervezeteknek szervezett tanácskozáson és vitanapon a tárca vezetője hangsúlyozta: bár a magyar érdekek érvényesítésére nem az elnökség a legjobb alkalom, de van lehetőség arra, hogy "mégis az ország számára kedvezően alakuljanak a dolgok".

A miniszter szerint ehhez be kell építeni a magyar érdekeket az integrációs rendszerbe, vagy olyan új témákat kell bevezetni az unióban, amelyek Magyarország érdekeit is szolgálják.

Martonyi János kiemelte: a magyar elnökségi program főbb témái a gazdasági növekedés, az európai közös politikák és a stockholmi program előrelendítése, valamint az EU külkapcsolatai.
Forrás: MTI