Az államfő távirata

Schmitt Pál köztársasági elnök a chilei államfőnek címzett táviratában üdvözölte az augusztus 5-én bekövetkezett bányaomlás során szerencsétlenül járt bányászok sikeres megmenekülését - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján.

Kitörő öröm

Az államfő táviratában úgy fogalmazott, a magyar közvélemény is kitörő örömmel fogadta a fogságba rekedt chilei bányászok szerencsés megmenekülését.

A magyar nép különösen szolidáris ebben a pillanatban, amikor Magyarországot példátlan ipari és természeti katasztrófa sújtotta, több települést vörösiszap öntött el - írta Schmitt Pál.

Ami meghozta a gyümölcsét

Hozzátette: a bányászok helytállása, a chilei szakemberek bravúros munkája és a szolidaritás meghozta gyümölcsét, és tovább erősítette azt a képet, amely a világban Chiléről, mint jól szervezett, dinamikus országról kialakult.

A magyar államfő arra kérte chilei kollégáját, hogy továbbítsa az érintett bányászoknak és családjuknak további életük kedvező alakulására irányuló jókívánságait.

Szerda éjfél előtt hozták felszínre a 33-ik bányászt is, és ezzel teljes sikerrel ért véget a mentési akció a chilei San José réz- és aranybányában. A mentés kevesebb, mint egy napon át tartott.

A 33 bányászt - köztük 32 chileit és 1 bolíviait - hosszú és alapos előkészületek után és egy rendkívül gondosan, nemzetközi segítséggel megszervezett mentési akció keretében hozták a felszínre, ahol Sebastian Pinera chilei elnök és hozzátartozóik, valamint újságírók hada várta őket.
Forrás: MTI/HírExtra