Tétényi. a volt polgármester akafályozza a munkájában

Tétényi Éva, Esztergom vasárnap megválasztott polgármestere szerint elődje akadályozza munkájának megkezdést, emiatt az átadás-átvétel időpontja a jövő hétre tolódik.

Az új városvezető internetes naplójában azt írta, hogy éppen helyet kerestek neki a hivatalban, mert Meggyes Tamás nem biztosított számára irodát, amikor találkozott a volt polgármesterrel, aki megkérdezte, hogy "tiszta-e a lelkiismeretem, mert sötét erők állnak mögöttem. Majd azzal fejezte be mélyen a szemembe nézve, hogy +Keress magadnak értelmes elfoglaltságot!+".

Meggyes Tamástól, a várost tíz éve vezető fideszes polgármestertől vasárnap a választók megvonták a bizalmat. A szavazatok kétharmadát a függetlenként induló Tétényi Éva kapta meg úgy, hogy a szabad választások óta polgármesterre most adtak le a legtöbb voksot Esztergomban, közel 13.000 ember szavazott.

Tétényi polgármesterré választásáért az összes ellenzéki politikai erő: a Jobbik, az LMP, az MDF, az MSZP és a volt fideszesekből álló Polgári Esztergomért Egyesület is összefogott.
Szerdán a Fidesz esztergomi szervezete fellebbezést nyújtott be a polgármesterválasztás eredményét megállapító határozat ellen, mert véleményük szerint választási csalás történt a városban. Beadványukban leszögezik, hogy "bűnben fogant hatalomszerzés történt Esztergomban", ugyanakkor kijelentik azt is, hogy a választás eredményét elfogadják.

Az MTI birtokába került dokumentumot a Fidesz kilenc megválasztott képviselője közül egyedül Meggyes Tamás nem írta alá, akit az egyik körzetben szintén megválasztottak, és szerepel az aláírók között Petróczy Gyula független képviselő is.

Tétényi Éva a történteket nem kívánta kommentálni, leszögezte, hogy ő az előtte álló feladatra fordítja energiáját.

Meggyes Tamást az MTI kérésére még saját, volt sajtóreferense sem tudta elérni.
Forrás: MTI