Műbalhét csinál a Fidesz?

Az MSZP XIII. kerületi szervezete szánalmas politikai műbalhénak tartja, hogy a helyi Fidesz a Kassák Lajos tagiskola ügyét a választási kampányban használja fel.

A szocialisták helyi szervezete azért küldött közleményt az MTI-nek, mert Spaller Endre, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje azt közölte: frakciójuk támogatja a szülők tiltakozó akcióját az intézmény bezárása ellen. A bezárás ellen 300 szülő tiltakozott a petíció aláírásával.
Spaller Endre azt mondta, a szocialista vezetésű önkormányzat korábban fejlesztéseket ígért, nem pedig iskolabezárást.

Az MSZP XIII. kerületi szervezete szerint a Fidesz a szülői beadványt saját politikai kampányára használja fel.

Közölték, a szülők beadványának jó szándékát nem kérdőjelezik meg, aggodalmukat átérzik, és arra "körültekintő választ" kapnak majd az illetékesektől.

Mint írták, szánalmas politikai műbalhénak tekintik azonban, hogy egy másfél évvel ezelőtti képviselő-testületi ülés határozatát, - az önkormányzati választás előtt négy nappal - önös politikai érdekei szerint használja fel az ellenzék.

Sajnálatosnak nevezték, hogy "a Fidesz lúzerjeként számon tartott jelölt", érzékelve a XIII. kerületi választói akaratot, végső elkeseredésében "biodíszletként" tekint az itt élő állampolgárokra.
Ez a kerületiek lenézése és nem méltó Angyalföld, Vizafogó és Újlipótváros lakosságához - írták.

Mint fogalmaztak, a mohó hatalomvágy-vezérelte performansz megmutatja a vasárnapi választás tétjét: az önző érdekből a lakókat ki- és felhasználó politika vagy a Tóth József és csapata által kínált, közösségi érdekeket előtérbe helyező lakosságbarát fejlesztéspolitika mellett dönthetnek a választók.
Forrás: MTI