Magyar származású lányt öltek meg Kanadában

A kanadai közvéleményben és a sajtóban heves visszhangot váltott ki, hogy a hétvégén egy vancouveri parkban meggyilkoltak egy 15 éves magyar származású lányt.

Helyi internetes lapok, többek között a Vancouver Sun (www.vancouversun.com) internetes oldalán megírta - és több tucatnyi fotót is közölt -, hogy Laura Szendreit kegyetlenül összeverték. Barátai, akivel korábban megbeszélt találkája volt, bukkantak rá súlyos fejsérülésekkel, arccal a földre borulva. Kórházba szállították, ahol vasárnap sérüléseibe belehalt. A boncolás várhatóan napokon belül befejeződik.

Egyes értesülések szerint a lányt egy baseballütővel verték meg, de ezt a hatóságok nem erősítették meg. Keresnek egy fiatalembert, aki láthatott vagy hallhatott olyasmit, amivel segíthet a nyomozásban. A 16-25 év körüli, közepes termetű, fehér, rövid ujjú inget viselő, hátizsákos fiú mobiltelefonján beszélgetett vagy éppen sms-t küldött.

Sharlene Brooks őrmester a helyi rendőrségtől elmondta, már számos jelzést kaptak a lakosságtól, de ezeknek tartalmát nem kívánta a nyilvánossággal megosztani. Nem számolt be arról sem, hogy a parkban, amely vasárnap délutánig zárva volt, milyen más tárgyakat találtak a terület átfésülésekor. A kanadai rendőrség nem gondolja, hogy a mostani eset összefügg a parkban korábban történtekkel, mindenesetre óvatosságra intette a lakosságot a fákkal sűrűn benőtt területen való áthaladáskor. Javasolta, hogy az emberek csak a jól megvilágított helyeken közlekedjenek.

A gyilkosság helyszínén a lány iskolatársai és barátai virágokat helyeztek el. A Facebook közösségi portálon pedig csoport alakult, hogy igazságot szolgáltasson Laura Szendreinek.
Forrás: MTI