Jövőre három százalékkal kevesebb lesz a államhiány?

Magyarország jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez, erről döntött a kormány szerdai ülésén - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A GDP arányosan 3 százalék alatti hiány első feltétele az idei 3,8 százalékos hiány teljesülése, második a bankadó kiterjesztése 2011-re. Harmadik feltétel, hogy 2,5-3 százalékos gazdasági növekedés legyen a jövő évben, ami 150-200 milliárd forint többletbevételt hoz, negyedik feltétel az olcsóbb állam illetve olcsóbb közigazgatás megteremtése, míg az ötödik az állami vállalatok rendbetétele.

Matolcsy elmondta: amennyiben a magyar költségvetés képes beszedni a 200 milliárd forint összegű bankadót és zárol 120 milliárd forintnyi kiadási összeget, akkor az idei GDP arányos 3,8 százalékos államháztartási hiány megvalósul.

Magyarország októberben és novemberben lezárja a Nemzetközi Valutalappal (IMF) és az EU-val fennálló hitelszerződést, de új kölcsönszerződést nem kíván kötni - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Nincs napirenden az euróbevezetés céldátumának kijelölése, de Magyarország 2004-ben vállalta az euró bevezetését így meg is fogja tenni - felelte egy kérdésre Matolcsy. A miniszter bejelentette, hogy október 15-én feláll a Nemzeti Eszközkezelő Társaság, amelyhez azok az ingatlanok kerülnek, amelyek jelzáloggal terheltek, de az adósok nem képesek törleszteni a hiteleiket.

Forrás: MTI