Bővül a KDNP-frakció

Bővül a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója, a képviselőcsoporthoz csatlakozik a házelnöki tisztségéből államfővé választott Schmitt Pál helyére kerülő Stágel Bence.

Stágel Bence az MTI-nek elmondta: a KDNP-frakcióban dolgozik majd parlamenti képviselőként. (Így a képviselőcsoport létszáma a jelenlegi 36-ról 37-re bővül.) A 32 éves kereszténydemokrata politikus - aki nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy őt jelölte a frakciószövetség - az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségben végzett munkáját szeretné folytatni. Mint elmondta, szeretne ifjúságpolitikával foglalkozni, elősegíteni, hogy a fiatalok életkörülményei javuljanak, s így például a fiatal házasok minél könnyebben juthassanak első lakásukhoz.

Fontosnak tartotta még a vidéken, kistelepüléseken élők képviseletének felvállalását, s mindenképpen foglalkozni kíván drogprevencióval, és környezetvédelemmel is parlamenti munkája során.

Arról, hogy Stágel Bence lesz tagja az Országgyűlésnek a házelnöki tisztségből államfővé választott Schmitt Pál helyett az Országos Választási Bizottság pénteken döntött, a testület a mandátum kiadásáról egyhangúlag határozott.Schmitt Pál a Fidesz-KDNP országos listájáról jutott be a parlamentbe az áprilisi választáson, de időközben köztársasági elnökké választották, így le kellett mondania mandátumáról. Helyére a pártszövetség állíthatott egy másik jelöltet az országos listáról. A jelölés a pártszövetségen belül a KDNP-t illette meg.

Stágel Bence a Fidesz-KDNP lista 62. helyén szerepel, egyben a Rétvári Bence KDNP-s országgyűlési képviselő vezette Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke is. A KDNP-s képviselő 1978-ban született, diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte, szakterülete a környezetvédelmi jog. Házas, első gyermeküket decemberre várják feleségével.

Forrás: MTI