Basescu: páneurópai programmal lehetne integrálni a romákat

Traian Basescu román államfő szerint a párizsi események rávilágítanak arra, hogy szükség lenne egy olyan európai programra, amely a romák integrációját veszi célba.

"Az, ami Párizsban történik, azt mutatja, hogy szükségünk van egy európai szintű programra a romák integrációja érdekében" - jelentette ki Basescu újságírók előtt annak kapcsán, hogy Franciaország csütörtökön összesen 93 román állampolgárt toloncolt vissza hazájába. Az államfő hozzátette: Románia már 2008 óta szorgalmazza egy ilyen jellegű program megvalósítását.

Az Európai Bizottságnak 2009 tavaszára kellett volna tervet kidolgozni a kérdésben, de "sajnos végül voltak olyan államok, amelyek úgy gondolták, erre nincs szükség" - mondta Basescu, de nem nevezte meg, mely országokra céloz.

Basescu nem sokkal azután nyilatkozott, hogy a francia kormány megkezdte a felszámolásra ítélt illegális cigánytelepek román állampolgárságú lakóinak hazaküldését az országból. Az újságíróknak elmondta: megérti, hogy az illegális telepek gondokat okoznak a franciaországi városok környékén, ugyanakkor minden állampolgárnak jogában áll szabadon mozogni az Európai Unión belül.

A román elnök közölte, Bukarest együttműködik Párizzsal a probléma megoldása érdekében. Felidézte, hogy Romániának korábban Olaszországgal is volt ilyen jellegű gondja. "Sikerült hatékonyan kezelni azt a helyzetet, miután nagyszámú rendőrt küldtek Olaszországba. Ugyanezt kell tenni Franciaországban is" - közölte.
Forrás: MTI