Civil szervezet jelötjeként indul az MDF-es megyei elnök

Civil szervezet jelöltjeként, de pártja támogatásával száll versenybe Sopron polgármesteri székéért a Magyar Demokrata Fórum megyei elnöke.

Nagy Tamás - aki néhány hete az MDF országos elnöki tisztségéért is ringbe szállt - csütörtökön az MTI-nek elmondta: a Városvédők Összefogtunk Sopronért jelöltje lesz, amely mögött civil szervezetek, köztük zöld tömörülések és mozgássérült-egyesületek állnak.

Közlése szerint egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy a város, az önkormányzat életében erősödjön a civil kontroll, legyen élhetőbb Sopron, ennek részeként jobbítsák a közlekedést, építsenek kerékpárutakat, forduljon nagyobb figyelem a sportra és az ifjúságvédelemre, és a mainál színesebb turizmussal gyarapítsák az önkormányzat bevételeit.

Lényegesnek nevezte a széleskörű konzultációt is az Új Széchenyi Terv keretében megvalósítható önkormányzati projektekről.


Forrás: MTI